Pléh Csaba

A lélek és a nyelv


Gyakoriság, elvárás és kontextus a szófelismerésben

A szövegben szereplő szavak felismerése – a hallott és az írott anyagnál egyaránt – számos tekintetben mutatja a meglévő rendszer, az előzetes tapasztalatok hatását. A szófelismerés a megértés már többször emlegetett aktív természetének fontos megjelenítője. A szavak kutatására a kísérleti pszichológusok több mint száz éve két alapvető módszert használnak. Egyik módszerük, hogy nagyon rövid ideig vetítenek egy-egy szót (olyan rövid ideig, hogy szemmozgásokkal ne lehessen a szavakat letapogatni, csak egyetlen villanás alatt lehessen felismerni őket). Ezek a rövid idők 50–250 milliszekundum között váltakoznak. Ilyenkor a személy feladata a szavak kiolvasása, a kísérletező pedig arra kíváncsi, hogy mennyi idő szükséges a szó pontos felismeréséhez, vagy arra, hogy egy adott idő mellett milyen hibákat vét a személy. Természetesen a modern eljárásokkal, például amikor a szavak számítógépes képernyőn jelennek meg egy rövid ideig, variálni lehet a kiolvashatóság helyi tényezőit, mint a képernyő és a szó közötti kontrasztot, a betűk színét és így tovább. A másik eljárás akusztikus bemutatást használ. A személyek szintén valamilyen rontott bemenetet kapnak, de ez esetben nem az időt variálják számukra, hanem az akusztikus hatást befolyásolják, például sistergő zaj közepette kell a szavakat felismerniük. Mindenképpen az a lényeges mozzanat, hogy az optimális körülményekhez képest rontott körülmények között elemzik a szófelismerés alapvető meghatározóit.

A lélek és a nyelv

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

ISBN: 978 963 059 681 7

Hogyan lesznek a hangokból szavak? Tényleg megértünk három szót másodpercenként? De akkor miért értjük félre egymást? Mert a pillanatnyi lelkiállapotunk alapján beszélünk? Mit hallunk a mondatok mögött? Mi a társalgás logikája? Hogyan bővítjük új szavakkal agyunk szótárát? Miért tanul meg egy kisgyerek olyan hamar beszélni? És egyáltalán: hogyan működik az agyunkban mindaz, amit beszédnek nevezünk? A Pont könyvek sorozat új darabja, A lélek és a nyelv érthető és logikus válaszokkal szolgál, határozott pontokat téve a kérdőjelek helyére.

Hivatkozás: https://mersz.hu/pleh-a-lelek-es-a-nyelv//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave