A szövegben szereplő szavak felismerése – a hallott és az írott anyagnál egyaránt – számos tekintetben mutatja a meglévő rendszer, az előzetes tapasztalatok hatását. A szófelismerés a megértés már többször emlegetett aktív természetének fontos megjelenítője. A szavak kutatására a kísérleti pszichológusok több mint száz éve két alapvető módszert használnak. Egyik módszerük, hogy nagyon rövid ideig vetítenek egy-egy szót (olyan rövid ideig, hogy szemmozgásokkal ne lehessen a szavakat letapogatni, csak egyetlen villanás alatt lehessen felismerni őket). Ezek a rövid idők 50–250 milliszekundum között váltakoznak. Ilyenkor a személy feladata a szavak kiolvasása, a kísérletező pedig arra kíváncsi, hogy mennyi idő szükséges a szó pontos felismeréséhez, vagy arra, hogy egy adott idő mellett milyen hibákat vét a személy. Természetesen a modern eljárásokkal, például amikor a szavak számítógépes képernyőn jelennek meg egy rövid ideig, variálni lehet a kiolvashatóság helyi tényezőit, mint a képernyő és a szó közötti kontrasztot, a betűk színét és így tovább. A másik eljárás akusztikus bemutatást használ. A személyek szintén valamilyen rontott bemenetet kapnak, de ez esetben nem az időt variálják számukra, hanem az akusztikus hatást befolyásolják, például sistergő zaj közepette kell a szavakat felismerniük. Mindenképpen az a lényeges mozzanat, hogy az optimális körülményekhez képest rontott körülmények között elemzik a szófelismerés alapvető meghatározóit.