A mai nyelvészet és pszicholingvisztika egyik határozott felfogása szerint a nyelvtan és a szótár úgy, ahogy azt az iskolai nyelvtanulásunkban is elképzeltük, sajátos kettős rendszert alkot. Ezt a kettősséget oppozíciók rendszereként lehet jellemezni. A nyelvtan viszonylag konzervatív, lassan változó rendszer, amely történetileg is stabilabb. A szótár viszont sokkal nyitottabb, sokkal gyorsabban változó rendszer. Naponta jelennek meg új szavak a mentális szótárunkban és a nyelvi gyakorlatban is: floppy, szerver, a neten van és így tovább. A nyelvtani rendszert a gyermek már igen korán elsajátítja, az első 5 év során ez többé-kevésbé rögzül. Ezzel szemben a szótári rendszer, akárcsak az arcfelismerési rendszer, egész életünk során nyitott. Mindig tanulunk új szavakat, sosem zárul le ez a rendszerünk. E kettősség sokak, például Pinker (1999) szerint is két olyan agyi területet érint, amelyeket már a 19. században is a nyelvhez kapcsoltak. Az egyik a Broca-terület, amely a mozgatórendszer hátsó alsó része, ez felelne meg a nyelvtani működéseknek, a másik a Wernicke-terület, a felső halántéklebenyi tekervény. Az elülső agysérültek inkább a grammatikát érintő zavarokat mutatnak, a hátsó agysérültek inkább szókeresési zavarokat. E felismeréstől a szavak szerveződésének addigi rendszere bomlott fel. Ullman (2001) értelmezésében az elülső rendszer valójában az emberi mozgásos készségek rendszeréhez kapcsolja a nyelvtant, s így számos kéreg alatti működés is szerepet játszik megvalósításában. Megannyi, hangsúlyukat tekintve is eltérő értelmezés jött létre erről a kettősségről. Egyesek szerint nem olyan radikális a szembenállás, mások állítják, itt egy két részből álló együttműködő rendszerről van szó, amely komplex módon valósítja meg a teljes nyelvet. Egy harmadik nézet az – és ez a szótáríró szempontjából különösen fontos –, hogy a szókincs mind az elsajátítás, mind a változás szempontjából elsődleges rendszer. A gyermeknél a nyelvtani sémák, például a mondatalkotási modellek először egy-egy szóhoz kapcsolódnak, és később fokozatosan rögzülnek, ahogy a gyermek egyre több szóval találkozik. Hasonlóképpen a nyelvi rendszerben beálló változások is eredetileg szigetszerűek. A mentális szótárat tehát mindenképpen elsődleges fotosságúnak tartjuk a nyelv mentális szerveződésében: akár egy kételemű modell egyik elemeként, akár egy átfogó modell megkerülhetetlen kiindulópontjaként tekintjük.