A neglektes betegek rehabilitációja teammunka keretében a legeredményesebb, amelyben a neuropszichológus mellett általában orvosok, gyógytornászok és ergoterapeuták vesznek részt. A rehabilitációs munka első lépése, hogy a betegben különböző szituációkon keresztül elkezdjük tudatosítani nehézségeit, annak következményeit – ennek lényegében a terápiás munka során végig fokozott figyelmet szentelünk. A probléma tudatosulása még nem jelenti egyben azt is, hogy a beteg alkalmazni tudja a számára hatékony kompenzációs stratégiákat. A cél az, hogy önmagára és a környezetére figyelve elkezdjen aktívan részt venni saját gyógyulásában, és egyre hatékonyabban integrálja a szenzoros és motoros információkat. A neglekt rehabilitációjában alkalmazott eljárások lényegében két nagy csoportba sorolhatók: 1) amelyek a problémák tudatosítását és a figyelemnek az elhanyagolt térfélre irányítását célozzák; és 2) amelyek a test pozíciójával, térbeli orientációjával és a tér reprezentációjával kapcsolatos deficitek helyreállítására fókuszálnak (Teasell et al., 2013). Az előbbibe tartoznak például a vizuális szkennelési technikák, az arousal-/aktivációs stratégiák és a feedback eljárások. Az utóbbiba tartozik például a prizmák használata, a kalorikus stimuláció, az optokinetikus stimuláció és a nyaki vibrációs kezelés (Butter, Kirsch & Reeves, 1990; Pierce & Buxbaum, 2002; Teasell et al., 2013). Fontos kiemelni, hogy jelenleg nem létezik egy standardizált rehabilitációs protokoll. A fejlesztést a beteg tünetei, képességei, igényei és a rehabilitáció eszköztára, valamint a szaktudás együttesen határozzák meg. Az alábbiakban röviden összegezzük a nemzetközi klinikai gyakorlatban alkalmazott eljárásokkal kapcsolatos legfontosabb eredményeket.