Ha végiggondoljuk egy napunkat, egyáltalán nem csekély azoknak a tevékenységeknek a köre, amelyek kívül esnek a kognitív pszichológiában legtöbbször modellezett laboratóriumi helyzeteinken. Napi tevékenységünk bővelkedik automatizmusokban, villámgyors reakciókra viszont csak esetenként van szükségünk. Emlékezetünket legalább olyan gyakran veszik igénybe az önkéntelen (incidentális) tanulás következményei, mint a szándékos bevésésé. A korlátozott kapacitást igénybe vevő rendszerek – kinek-kinek elméleti hozzáállása szerint a tudatos vagy a figyelmi működések, bár van, aki szerint a kettő ugyanaz – természetesen alapvető fontosságúak, továbbá befolyásolhatják a korábban említett automatikus működéseket, de nem szükségesek hozzájuk. A nem tudatos működések dinamikus vonatkozásai általában kívül esnek a kognitív laboratóriumok munkáján, velük terápiás szakemberek, illetve a tapasztalataikat általánosító kollégák foglalkoznak. A nem tudatos kategóriába tartozik továbbá szervezetünk belső működéseinek többsége, amelyekről általában hibáik vagy a szükségállapotok megjelenése esetén veszünk tudomást (Ádám, 1998). Az EN/vEn alapjául szolgáló folyamatok sem igénylik a figyelmi/tudatos működéseket, de van egy sajátságuk: ezeket olyan környezeti események idézik elő, amelyek szekvenciális szabályossága „itt és most” – de legalábbis nem régen – épült fel. (Az utóbbi egyelőre az akusztikus modalitásban igazolt, pl. Winkler et al., 1996; vizuális területen viszont nem, lásd Sulykos et al., 2013.) Más területeken, így negatív előfeszítési vizsgálatban (DeSchepper & Treisman, 1996), valamint kontextus és célinger kapcsolatában (kontextuális kódolás; Zinchenko et al., 2020) viszont a vizuális rendszerben is markáns, hosszú tartamú, nem tudatosuló hatások regisztrálhatók.