Ahogyan a pszichológia legtöbb kérdése kapcsán, úgy a figyelem pszichológiájában is a kísérletezés számít az elsődleges és leghatékonyabb kutatási/megismerési stratégiának. A hipotézisek vizsgálatára kialakított sajátos inger- és feladatkörülmények mint paradigmák/eljárások biztosítják a teljesítménymérés pontosságának és a kísérleti kontroll optimális szintjének lehetőségét. A kísérleti paradigmák a valós élet kicsinyített másai, modelljei. Lehetővé teszik a kísérleti manipulációk révén érintett folyamatok izolálását és beavatkozásoktól függő változásaik nyomon követését a lehetséges befolyásoló, közreható, de a vizsgálat szempontjából irreleváns tényezők hatásainak kiszűrése – vagy legalábbis minimalizálása – mellett. A kísérleti helyzetben megfigyelt viselkedéses adatok (a különböző teljesítménymutatók) megfelelő alapot kínálnak általános törvényszerűségek megfogalmazásához és a modellezett, valóságos, komplex élethelyzetben várható viselkedés elővételezéséhez. Ugyanakkor a laboratóriumi vizsgálati követelményekhez igazított uniformizált viselkedéses helyzetek olyan mesterkélt, művi helyzeteket jelentenek, amelyek abban a formában (ingerek, időzítés, sorozatosság stb.) a laboratóriumi vizsgálati kontextuson kívül nem vagy csak ritkán, egy-egy speciális esetben fordulnak elő. Ebből adódhat az a vélekedés, hogy a laboratóriumi (eredeti idejéből és térbeli környezetéből kivont, úgynevezett dekontextualizált) modellhelyzetekben mutatott viselkedés alapján történő következtetés összetett, kontextusba illesztett és ennek megfelelően értelmes viselkedésre alkalmazása legalábbis problematikus lehet. Fejezetünkben a figyelmi folyamatok kísérleti, paradigmavezérelt kutatásának egy kritikai megközelítésével foglalkozunk néhány, ebben a szemléletben végzett vizsgálat bemutatásán keresztül.