Az egyik legismertebb vizsgálati paradigma a figyelem laboratóriumi vizsgálatában az úgynevezett Posner-paradigma. Az eljárás az 1970-es évek végétől kezdve számít a vizuális/téri figyelem tanulmányozása alapvető módszertani keretének (Posner, 1980; Czigler, 2005; Luck & Vecera, 2002). Az eljárás egy modellszituáció, amelyben vizsgálható, milyen környezeti változások milyen módon befolyásolják a figyelem irányultságát. Az alapfeladat egy fixációs kereszt jobb vagy bal oldalán megjelenő célinger detekciója reakcióidő-helyzetben. A célinger bemutatását változó idővel (100–1000 ms) megelőzi egy a célinger megjelenési helyére vonatkozó jelzés. Az esetek egy részében a célinger a jelzésnek megfelelő helyen tűnik fel (valid jelzés), máskor az ellenkező helyen (invalid jelzés). A jelzés módjától függően kétféle előjelzési helyzet van. Az egyik elrendezésben a célinger jövőbeni helyét a megjelenési hely valamely sajátságának változása jelezhette (például vagy a jobb, vagy a bal oldalon egy külön jelzés vagy fényfelvillanás a célinger bemutatása előtt). Ezt a jelzést perifériás vagy exogén jelzésnek nevezik. Az előjelzés másik módja a fixációs kereszt helyén megjelenített szimbolikus jel alkalmazása (pl. egy jobbra vagy balra mutató nyíl). Ez a jelzés centrális vagy endogén jelzés. Az előjelzés megbízhatósága változó: az egyik feltételben a célinger az esetek többségében (pl. 80 százalék) a jelzett helyen tűnik fel, azaz a jelzés megbízhatóan jelzi a célinger helyét; ilyenkor úgynevezett prediktív jelzésről van szó. Amikor a célinger azonos valószínűséggel (az esetek 50 százalékban) tűnik fel a jelzett helyen, a jelzés nem informatív a helyre nézve: ez a nem prediktív jelzés. A vizsgálat kérdése, hogy a jelzés befolyással van-e a célinger detekciójára a jelzés jellegétől és megbízhatóságától, illetve időzítésétől függően, azaz a figyelmi feldolgozás befolyásolásán (orientációján) keresztül változik-e a jelészlelési teljesítmény (1. ábra A rész).