A sztenderd feladatváltási eljárás alapváltozataiban a feladatok a személy számára előre átlátható módon (váltakozó sorozatok), kiszámíthatatlanul, random jelleggel (előjelzett váltások) vagy a személy döntésétől függően (önkéntes váltási paradigma) váltakoznak. Az utóbbi, ritkábban alkalmazott változatot leszámítva a feladatváltások és -ismétlések külső jelzésekhez igazodva történnek, így a feladatváltásoknak mindig van egy kényszeredett jellege. Még az önkéntes váltásoknak lehetőséget adó változatban is érvényesül az a megszorítás, hogy a váltásoknak véletlenszerűen, de egy megkívánt arányt szem előtt tartva kell történniük. Vagyis a laboratóriumi váltási helyzetekben éppen a valóságos élethelyzetek egyik fontos jellemzője, a szabad döntések és választások lehetősége hiányzik, ebből adódóan a feladatválasztás és a célkijelölés motivációs oldala marad rejtve. Laboratóriumi helyzetben hasonló, egyszerű feladatok alkalmazására törekednek. Ennek ellenére egyes feladathelyzetekben jellegzetes teljesítményeltérés figyelhető meg, az úgynevezett aszimmetrikus váltási veszteség, alkalmanként a várttal ellentétes irányultsággal (például kisebb veszteséggel jár, ha domináns feladatról, például Stroop-helyzetben a szóolvasásról kell a nehezebb, színmegnevezési feladatra váltani). Ez az elméleti magyarázatok szempontjából sem triviális jelenség utalhat a domináns feladat erőteljesebb szupressziójának passzív, elhúzódó hatásaira (Allport, Styles & Hsieh, 1994), de a top-down szabályozó folyamatok nem kiegyensúlyozott hatásaira is (Yeung & Monsell, 2003). A jelenség arra mindenképpen rávilágít, hogy már laboratóriumi helyzetben is számolni kell olyan, például tapasztalattal vagy gyakorlottsággal összefüggő, egyéni változókkal, amelyek a feladathelyzetek észlelt vagy valóságos nehézségkülönbségeit eredményezhetik. Ugyanakkor laboratóriumi helyzetben a váltások irányítottsága miatt nem tudnak megjelenni azok a „kényelmi” szempontok, amelyek mentén a valóságos feladatváltási helyzetek optimalizálása történhet. De Jong értelmezése szerint maga a váltási veszteség is annak következménye, hogy csökken a személyek motivációja a váltásra (De Jong, 2000). Ilyen kézenfekvő szempontok lehetnek a feladatok nehézségkülönbségei mellett a valóságos helyzetekben szükségképpen megjelenő fontossági szempontok, személyes preferenciák vagy érzelmi tényezők. A feladatválasztások és -váltások természetes helyzetben kézenfekvő módon a feladatok érdekességétől, unalmasságától, a feladatvégzéssel járó jutalmaktól, előnyöktől vagy hátrányoktól is függnek. Ezek a szubjektív szempontok nem könnyen kalibrálhatók, ezért egy laboratóriumi helyzet faktorai között nehezen vehetők számításba, így tényleges jelentőségük felmérése pusztán laboratóriumi megfigyelések alapján igen nehéz.