Mennyire érzed magad fáradtnak? – hangzik el nagyon gyakran ez a kérdés különböző formában, akár a mindennapok beszélgetéseiben, akár kognitív kísérletekben részt vevő személyek fáradtságának felmérésekor. Erre a legritkább esetben érkezik az a válasz, hogy „egyáltalán nem”. A fáradtsággal foglalkozó kutatók ezt adatokkal is alá tudják támasztani: a kísérleteket megelőzően szinte soha sincs olyan személy, aki a vizuális analóg skálákon ne jelölne legalább kismértékű fáradtsági szintet. Úgy tűnik, a fáradtságnak tehát nincs „nulla” állapota. Egy aktív, tudatos pszichológiai működéssel rendelkező személy számára gyakorlatilag állandósul az az érzet, hogy figyelmi kapacitása, illetve energetizáltsága nincs a maximumon.1 Kérdés, hogy mi okozza ezt az averzív, gyakran gyötrő, de néha szinte kényelmes lassulást okozó érzetet, illetve az ezzel gyakran együtt járó koncentrációs problémát. A szubjektív tapasztalat a fáradtságjelenségeknek ugyanis csak az egyik oldala. A másik lényeges komponens az az objektíven mérhető teljesítményváltozás, amely jelentkezhet egyszerűbb, fenntartott figyelmi helyzetekben és komplex figyelmi folyamatokat igénylő feladatok végrehajtásakor is. Csak egy példát említve a mindennapokból: a számítógép billentyűzetén történő gépelés dinamikája kifejezetten fáradtságérzékeny. Egy gépeléssel töltött nap végére lelassulunk, és általában több hibát is vétünk (Jong et al., 2020). Ráadásul a hét napjai sem tűnnek azonosnak: míg hétfőn és pénteken inkább gyorsan ütjük le a billentyűket, de sok tévesztés mellett, addig a hét többi napján nem a gépelési sebesség a legfontosabb. A sebesség–pontosság arányt érintő stratégiák – lassan és kevés hibával, illetve gyorsan, de sok hibával – gyakran váltakoznak a mentális fáradtságot indukáló figyelmi feladatoknál.