Nem nehéz belátnunk, hogy a fáradó fenntartott figyelemhez kapcsolódó rossz közérzet, téves döntések, lassúbb válaszreakciók komolyan növelhetik a balesetek kockázatát, csökkenthetik a munka minőségét, a produktivitást, egyszóval számos tekintetben befolyásolják mindennapi tevékenységeink kimenetelét. A fenntartott figyelem „életbevágó” gyakorlati jelentősége a világháborúk során vált először nyilvánvalóvá, és alapozta meg a máig tartó tudományos érdeklődést. Már az első világháború idején feljegyezték, hogy a hadianyag-ellátással foglalkozó munkásoknak néha napi tizenkét órát kellett dolgozniuk, aminek következtében jelentősen csökkent a produktivitás, a munkavégzés minősége, és nőtt az indokolatlan hiányzások, valamint a balesetek száma (Hancock, 2017). A hatékonyságcsökkenés háttere persze ebben az esetben is összetett – a mentális fáradtságon kívül például ki kell emelni az alváshiány jelentőségét. A hosszan tartó munkavégzés a fenntartott figyelmen kívül valószínűleg kedvezőtlenül befolyásolt számos egyéb figyelmi alrendszert is. Ugyanakkor az ehhez hasonló esetek éppen arra hívták fel a figyelmet, hogy az egyes fáradtságjelenségek háttere mennyire bonyolult, ezért érdemes az egyes aspektusokat külön-külön is szisztematikusan vizsgálni. A figyelmi fáradtság jelentőségének, valamint összetettségének felismerése nagyon hamar a kutatási érdeklődés középpontjába került, amelynek kiemelkedő szereplőjévé vált a Harvard Fatigue Laboratory, munkatársai között számos, különböző diszciplínából érkezett kutatóval (Horvath & Horvath, 1973). Ugyanilyen összetettebb fáradtsághatást feltételeznek a Three Mile Island atomerőműben történt baleset hátterében (Pennsylvania állam, USA, 1979). A műszaki hibán túl majdnem a reaktor leolvadásához vezetett az a tényező, hogy hajnali 4 órakor a rendkívül fáradt operátorok tévesen interpretáltak egy hibajelzést, amely a hűtővízrendszer egyik szelepétől érkezett. A tragikus következmények elkerülésében fontos szerepe volt a személyzet egy másik, kipihent csoportjának, akik még időben detektálták a problémát, és megelőzték annak komolyabb szintű eszkalációját. Specifikusan a vigilancia hatásának kritikus szerepe merült fel a második világháború során a radarmegfigyelést végző személyek munkájában. Ennek megfelelően a folyamatos koncentrációt igénylő munkavégzés, amelynek során a célobjektumok ritkán jelennek meg, az experimentális vigilanciakutatás alapvető modelljévé vált (lásd a Mackworth-féle óratesztet1).