A legtöbb kultúrában a kisgyermekekhez máshogyan szokás beszélni, mint nagyobbakhoz vagy felnőttekhez. Ezt a beszédregisztert dajkanyelvnek nevezzük, akár a gyermekhez közel álló személy használja, akár egy kívülálló. A felnőttekhez intézett beszédhez képest a dajkanyelv beszéd- és artikulációs tempója lassabb, az átlagos alapfrekvencia (f0) magasabb, az f0-terjedelem nagyobb, a magánhangzótér tágabb. Ezek az általános paraméterek részben nyelvfüggők, és esetenként a kísérleti módszer megválasztása is befolyással van rájuk (Saint-Georges et al. 2013). A magyar dajkanyelvben az átlagos f0 nagyobb, a terjedelem különbségét azonban nem minden vizsgálat igazolja. Gergely et al. (2017) nagyobb f0-terjedelmet talált az édesanyák beszédében Hertz-értékeket elemezve, Mády et al. (2020) félhangokra átszámolva viszont az f0 szórásában nem talált különbséget a felnőttekhez szóló beszédhez képest. Kohári et al. (2020) igazolta a más nyelvekben is megfigyelt lassabb dajkanyelvi tempót magyar nyelvre. A magánhangzótér nagyobb mérete a szakirodalmi adatok alapján nem általános jellemzője a dajkanyelvnek, mert nem minden nyelvben, sőt, a baba nem minden életkorában volt megfigyelhető. A magyarra kapott eredmények is ellentmondásosak: az u–ú, o–ó, a–á magánhangzók vizsgálatában kontrollált célszavakban nem volt számottevő különbség az euklideszi távolságok tekintetében (Deme et al. 2019), a teljes magánhangzótérre vonatkozóan viszont igen (Mády et al. 2020). Az utóbbit a vowel formant dispersion (VFD) mérőszámmal határoztuk meg, ami az összes magánhangzó formánsainak szóródását fejezi ki vektorokkal (Bradlow et al. 1996).