2.2. Érzelmek megítélése

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az érzelmi percepció pontozásában négy magyar anyanyelvű, gyermektelen huszonéves egyetemista nő vett részt, akik díjazást kaptak a részvételért. A kísérlet felülete a Praat szoftver MFC moduljában készült. A címkézők a gyakorló fázisban 20 mondatot hallottak olyan beszélőktől, akiknek a mondatai nem képezték az elemzés részét. A feladat itt és a következő négy blokkban egyaránt az volt, hogy a hallott mondatokat egy −4 és +4 között terjedő kilenc pontos skálán ítéljék meg először az érzelem erősségét tekintve (−4: szenvtelen, 0: semleges, +4: nagyon erős), valamint az érzelmi töltet szempontjából: (−4: erősen negatív, 0: semleges, +4: erősen pozitív). A hangmintát a pontszámok véglegesítése előtt akárhányszor meghallgathatták, az OK gombra kattintás után azonban a pontszámokat már nem tudták módosítani, és korábbi hangmintákat sem tudtak visszahallgatni. A címkézők annyi előzetes információt kaptak, hogy egy Manóbújócska című meséből származó mondatokat fognak hallani, de annak nem voltak tudatában, hogy a mondatok fele felnőtthöz, a másik fele kisgyerekhez szólt, és a kísérlet céljairól sem voltak előzetesen informálva.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A címkézők számát a prozódiai annotációs gyakorlat alapján négy főben határoztuk meg (Pitrelli et al. 1994). Az adatfelvétel négy blokkban történt, ezeket a címkézők közvetlenül egymás után vagy szünetet tartva, a saját otthonukban hallgatták meg számítógépről, fejhallgatón keresztül. Egy blokkban egy felvételi időponthoz tartozó felnőtthöz és gyerekhez szóló, azaz FB és DNY regiszterben felvett mondatok szerepeltek randomizált sorrendben. Két címkéző 0–4–8–18 hónapos sorrendben, kettő pedig fordítva hallgatta meg a négy blokkot. A pontozás címkézőnként nagyjából 5 órát vett igénybe.
 
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave