A párhuzamos felvételekben a spektrografikus kép alapján félautomatikusan szegmentáltuk és címkéztük a kérdéses beszédhangokat a BAS webszolgáltatás graféma-fonéma konverterének (Reichel 2012) és a MAUS rendszernek (Schiel 1999) a segítségével, majd a szükséges helyeken kézzel javítottuk a felismertetett hanghatárokat a Praat programban (Boersma–Weenink 2019). A mérési pontokat az artikulációban és az akusztikumban egyaránt a célmagánhangzó szélén (elején és végén) és közepén határoztuk meg úgy, hogy az elemzett adatokat a kérdéses pontok körüli 10%-os időablak adatainak mediánjaként nyertük – így a korábbi irodalommal is hozzávetőlegesen összevethető mérési eredményeket kaptunk. A középponti méréshez megjegyzendő, hogy az itt mért akusztikai és artikulációs adatok Whalen és munkatársainak (2018) összehasonlító vizsgálata alapján gyakorlatilag az artikulációs és akusztikai célkonfigurációt mérik, az idézett elemzés szerint ugyanis a magánhangzóknak az akusztikai kimenet alapján megállapítható időbeli középpontja lényegében egybeesik az artikulációs célkonfiguráció (azaz a gesztusplató elejének) kialakításával (ahogyan azt egyébként feltételezni szoktuk az akusztikai elemzésekben).

 

 

Az itt használt szóródás mérőszám a beszédtudományokban a beszédhangok grafikus megjelenítésében gyakorta használt sűrűsödési ellipszis mintájára arra utal, hogy melyik az az értéktartomány, ahol egy adott paraméteren belül a vizsgált megvalósulások a leggyakrabban előfordulnak (a sűrűsödési ellipszis esetében nem csak egy, hanem két paraméter szórását vizsgáljuk és ábrázoljuk). Annak ellenére, hogy a sűrűsödési ellipszis a magánhangzók megvalósulási változatosságának elemzésében nagyon gyakori, és a korábbi, a V-V koartikuláció okozta változatosságot vizsgáló elemzések is hivatkoznak a megvalósulás hasonlóképpen értett „tartományára” (vö. pl. range of production ’produkciós tartomány’, Manuel 1990, 1287; target space ’a cél(magánhangzó) tere’, Manuel 1990, 1295; phoneme size ’fonémaméret’, Mok 2013, 196), ennek vizsgálata a koartikuláció okozta változatossággal összefüggésben eddig igen szórványos, ugyanis a korábbiakban elsősorban csak a fent is leírt távolságokat vették górcső alá. Az eddigi eredmények (ilyenek egyelőre kizárólag a magyar nyelvre léteznek) azt mutatták, hogy például a mondathangsúly, amelyről feltételezik, hogy a V-V koartikulációs hatásokat befolyásolja úgy, hogy a hangsúlyos célmagánhangzót ellenállóbbá teszi a koartikulációval szemben, a szóródást tekintve nincsen ilyen hatással, és a rezisztencianövelő effektus csak akkor látható, ha a koartikuláció mérésére csak a távolságokat elemezzük, ahogyan a korábbi nemzetközi szakirodalomban tették, más nyelvek esetében (Deme et al. beküldött). A kontextusok közötti szóródás mint mérőszám tehát egy, a távolságban tetten érthetőtől eltérő aspektusát ragadja meg a magánhangzók (koartikulációs) változatosságának. Mivel ez a mérőszám a magánhangzók artikulációs-akusztikai megvalósulásának homogenitását szándékozik leképezni, ezért ezt nem a magánhangzók szélén állapítottuk meg (ahogyan a különbség esetében eljártunk), hanem a magánhangzók középpontjában mért adatokból: ezekről szokás ugyanis azt feltételezni, hogy mind az artikulációs, mind az akusztikai megvalósítás tekintetében a magánhangzó(s artikulációs gesztusok) cél(konfiguráció)ját reprezentálják (vö. Whalen et al. 2018).