A magyar hangsorok dinamikus elemzésére GAMM-ot használtunk, és két külön modellel vizsgáltuk a /s/ és a /ʃ/ kontextusú vokalikus szakaszokat. Mindkét alapmodellben az F2 függő változót, illetve a normalizált időpont független változót adtuk meg. A jobb illesztés céljából ezt az alapmodellt a hangsor parametrikus kifejezéssel egészítettük ki. Az alap- és a bővített modellt összevetettük χ2próbával, amely szerint mindkét esetben a bővített modell bizonyult szignifikánsan jobbnak (/s/ = χ2(9,00) = 9066,37; p < 0,001; /ʃ/ = χ2(9,00) = 15477,94; p < 0,001). Ezzel a beállítással a /s/ kontextusú modell az adatokban talált variancia 94%-át, a /ʃ/ kontextust vizsgáló modell pedig a 95,7%-át magyarázta. A referenciagörbeként meghatározott /sa/ és /ʃa/ vokalikus szakaszok F2-értéke nem volt konstans a normalizált időtartam függvényében (p < 0,001; edf/sa/ = 4,1; edf/ʃa/ = 7,1). A próbák eredménye szerint az azonos szibilánskontextusú magyar hangsorok mind eltérést mutattak a referenciaként megadott /sa/ vagy /ʃa/ F2-görbéjétől a normalizált időtartamon belül (edf/sja/= 8,4; edf/sia/ = 8,6; edf/sija/ = 8,7; edf/ʃja/ = 8,4; edf/ʃia/ = 8,6; edf/ʃija/ = 8,6; minden esetben p < 0,001) (6. ábra).

 

 

A magyar vokalikus szakaszok becsült F2-görbéin (6. ábra) a szakasz végi /a/ megvalósulása viszonylagosan stabilnak (állandónak) mutatkozott mindkét szibilánskontextus esetében. Az (alveolo)palatális hangsorok kezdetén magasabb frekvenciasávon megvalósuló pozitív kitérést és meredekebb F2-menetet is tapasztaltunk.

 

 

A /sja/ és a /sia/ hangsorok páros összehasonlításában (ahol a /ja/ hangsort tartalmazó megvalósulás volt a referenciagörbe) a vokalikus szakasz kezdeti részében a két hangsor nem tért el egymástól, azonban a normalizált időtartam 9%-ától kezdődően a /sia/ hangsor szignifikánsan magasabb F2-értékkel valósult meg (8. ábra). A két hangsorban mért F2 eltérésének maximumát az időtartam 30%-a körül találtuk, amely után a /sia/ hangsor az időtartam 73%-áig bezárólag magasabb frekvenciatartományban valósult meg, mint a /sja/. A beszédhang záró szakaszában a két hangsor nem tért el szignifikánsan. Megközelítőleg ugyanígy valósultak meg a posztalveoláris kontextusú vokalikus szakaszok is, habár ezeknek az esetében a két hangsor becsült F2-értékeinek görbéje a teljes normalizált időtartamon belüli 5%-tól 60%-ig tartó intervallumban tért el szignifikánsan. Ez azt jelenti, hogy habár a két eltérő szibilánskontextusban megvalósuló vokalikus szakaszra vetített görbepár ugyanabban az időintervallumban mutatta a legnagyobb eltérést az F2 értékében, a dentialveoláris /s/ kontextus esetében valamivel később következett be a becsült görbék találkozása. Emellett a görbepárok közötti maximális különbség a dentialveoláris /s/ kontextus esetében nagyobb volt, mint a posztalveoláris /ʃ/ kontextus esetében.

 

A /sia/ és /sija/, valamint /ʃia/ és /ʃija/ hangsorok esetében (ahol a hiátustöltőt tartalmazó /ia/ F2-görbéjét tekintettük referenciának) a normalizált időtartam 4%-tól 51%-ig tartó intervallumában találtunk szignifikáns eltérést az F2-görbék között (9. ábra). A /sia/ és /sija/ normalizált időtartamának eltérést mutató szakaszában azt találtuk, hogy az F2-görbékben az időtartam 40%-ánál tapasztaljuk a legnagyobb eltérést a hangsorok között. Az [ʃ] kontextusú görbék közötti eltérés a normalizált időtartam 6%-tól 58%-ig tartó intervallumában szignifikáns, ez azt jelenti, hogy a /ʃia/ és /ʃija/ közötti eltérés időzítése nagyságrendileg egybeesik a /sia/ és a /sija/ eltérésének időzítésével.