Magyar Márton, Gősi Zsuzsanna (szerk.)

Oktatás - Sport - Covid


Problémák a hirtelen váltás miatt – az átállás nehézségei

A megoldandó helyzet, a gyors áttérés a távolléti oktatásra komoly kihívások elé állította a hallgatókat és az oktatókat egyaránt. Ezt támasztja alá Zheng és munkatársai tanulmánya (Zheng et al. 2020). Az elvégzett online felmérésben 332 fő vett részt (köztük a pakisztáni Islamabadból mind tanárok, mind diákok). Válaszaik alapján egyértelműen megfigyelhető a proaktív személyiség, a társadalmi tőke, az online interakció és a társadalmi támogatás egymásra hatása, és kijelenthető, hogy ezek az elemek erősítik egymást. Vagyis a pandémia által teremtett helyzetben az önállóan cselekedni tudó, proaktív, egymást támogató hallgatók és oktatók közös erőfeszítése révén sikerült megoldást találni a helyzetre. Több hallgató érezte azonban úgy, hogy nehezen tud megbirkózni ezzel az újfajta kihívással. Kovács és munkatársai kutatása alapján, amely hallgatói visszajelzésekre is alapozza megállapításait, elmondható, hogy legtöbbjüknek az élő órák hiánya, illetve a csoporttársakkal való kommunikáció hiánya okozott problémát (Kovács és mtsai 2020). Az első lezárások alatt történtek pozitív változások is, azaz növekedett az önművelésre és a nyelvtanulásra fordított idő (Gősi 2020). Azok a kutatások, amelyek a megváltozott rekreációs szokásokat vizsgálták, arra a megállapításra jutottak, hogy a szociális kapcsolatok hiányát mindenki meghatározónak érezte (Gősi–Magyar 2020; Gősi–Magyar 2021). Kasza Georgina e témára vonatkozó kutatásának (Kasza 2020) következtetései szerint a hallgatók tanulmányait jelentős mértékben befolyásolta a járványhelyzet. Többen kerültek nehezen megoldható élethelyzetbe (stressz, izoláció, illetve az új tanulási formához történő alkalmazkodás nehézségei). A digitális világban való jártasságuk ellenére az önállóan tanulni tudás hiányos képessége, illetve egyéb, technikai felszereltségből fakadó hiányosságok miatt sokaknak nehezen ment a távolléti oktatásra való átállás.

Oktatás - Sport - Covid

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 848 5

Az ELTE PPK Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézet (ESI) már negyedik éve szervezi meg sporttudománnyal kapcsolatos konferenciáit. Évek óta számos más neves hazai kutató is bemutatja legújabb kutatási eredményeit az ESI oktatói mellett, amely jelzi a konferenciasorozatunk jelentőségét is. A második rendezvényünk a hazai rekreáció felsőoktatás 30 éves történetisége kapcsán került megrendezésre, majd ezt követően a sport különböző aspektusai kerültek górcső alá, a 2020. és a 2021. évben a Covid-19 pandémia által erősen meghatározottan.

A Sport – Tudomány – Egészség konferenciasorozat IV. (online) eseményéhez kapcsolódó absztraktkötet mellett a széleskörű előadásokat jól reprezentálják a 3. tanulmánykötetünkben szereplő hiánypótló kutatások is. A sorozat hetedik elemeként a „Tanulmányok az oktatásról és a sportról a Covid árnyékában” cím alatt az online felsőoktatás elméleti és gyakorlati tantárgyai, valamint a külső szakmai gyakorlatok covid-rendszere mellett a pandémia által deklarált mozgástanulás egyedi (formális és nem formális) keretei is megjelennek.

Jó szívvel ajánljuk minden érdeklődőnek jelenlegi és korábbi tanulmányköteteinket is, amelyek a rekreáció- és sporttudomány széles palettájáról közöl új és érdekes információkat a szakemberek, oktató-kutató kollégák és akár a szakdolgozó hallgatók számára is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/magyar-gosi-oktatas-sport-covid//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave