A fordítási feladat nehézségének megítélését befolyásolja, hogy utószerkesztést vagy hagyományos fordítást végez-e a fordító. Ez különösen szembeötlő a szintaktikai komplexitás és az abból eredő nehézségek megítélése terén. Az utószerkesztők számára szintaktikai szempontból egyszerűbbnek látszik mind a nyelvészeti, mind a jogi szöveg, mint a hagyományos eszközökkel dolgozó humán fordítók számára. Ez arra utal, hogy a gépi fordítás egyik előnye, hogy a szintaktikai elemzés terén segítséget nyújt, megkönnyíti (vélhetőleg gyorsítja is) az adott esetben hosszú és bonyolult mondatok értelmezését. Feltehetőleg ez még akkor is igaz, ha az adott mondat stilisztikai okokból átdolgozásra szorul. A hallgatói válaszok alapján a terminológiai munkában nem tud ilyen segítséget nyújtani a gépi fordítás, valószínűleg azért, mert a terminusokat mindenképp ellenőrizni kell a fordítónak. Ráadásul viszonylag ismert jelenség, hogy a gépi fordítások terminológiai konzisztencia szempontjából megbízhatatlanok (Čulo–Nitzke 2016). Amennyiben ezzel a fordító tisztában van, vagy az első néhány terminus ellenőrzésekor ezt tapasztalja, akkor nem is mer a gépi fordítás megoldásaira hagyatkozni, és így gyakorlatilag ugyanolyan terminológiai munkát kell végeznie, mint a humán fordítóknak.