A tüdődaganattal élő betegek körében mind a betegség tüneteinek súlyossága, mind a kezelések mellékhatásai az életminőséget jelentősen rontó tényezőkként jelennek meg, mely miatt az érintettek életminősége nemcsak az egészséges személyekhez képest, de más rosszindulatú megbetegedéssel összehasonlítva is jellemzően alacsonyabb, az életminőség számos, akár minden dimenziójában (Polanski és mtsai, 2016). A kutatások szerint ezt jelentősen befolyásolja az olyan tünetek száma és súlyossága, mint a kimerültség, az étvágytalanság, a nehézlégzés, a köhögés, a fájdalom és a véres köpet, melyek a tüdődaganat sajátos jellemzői. A kimerültség és a légzési problémák jelentősen negatívan hatnak a pszichés életminőségre, míg az alvási nehézségek a kognitív funkciók romlásához vezethetnek. A szomatikus tünetek és az azokkal összefüggő fizikai funkciócsökkenés idővel azt eredményezheti, hogy a személy nem képes ellátni családi és társas szerepeit, ami együttesen a frusztráció, a distressz és a depresszió emelkedett értékeihez vezethet (Polanski és mtsai, 2016). Choi és Ryu (2016) az előrehaladott stádiumú tüdődaganattal élők körében a szubjektíven megtapasztalt tüneteknek három csoportját azonosították, melyeket a betegek legnagyobb része meghatározónak érzett: a kezeléshez kapcsolódó, a tüdőbetegséggel specifikusan összefüggő és a pszichológiai tünetek (distressz, lehangoltság, kimerültség, feledékenység stb.). A szomatikus tünetek és a pszichoszociális panaszok együttjárása ugyanakkor komplex és egyéni lehet: Kenzik és munkatársai (2015) kutatásukban rámutattak, hogy míg a tüdődaganattal specifikusan összefüggő tünetek (köhögés, véres köpet, nehézlégzés stb.) az életminőség fizikai dimenzióival függtek össze legszorosabban, addig a rosszabb mentális életminőséget inkább a nem specifikus tünetek (alvási zavarok, hányinger, hányás, étvágycsökkenés stb.) jósolták be.