A gyulladásos bélbetegségek kapcsán alkalmazható pszichológiai intervenciók hatása a betegséglefolyásra, illetve a betegség aktivitására kevéssé ismert, és nem is állapíthatóak meg egy irányba mutató következtetések. Egy közelmúltbeli kutatásban (Mikocka-Walus és mtsai, 2015) 90, gyulladásos bélbetegséggel élő személy számára biztosítottak 10 hetes kognitív viselkedésterápiás intervenciót online vagy személyes ülések keretében. Az eredményeket 85, a standard ellátást kapó beteg adataival hasonlították össze. A kognitív viselkedésterápiás intervenció részei voltak: 1) betegoktatás a gyulladásos bélbetegségekhez és a kognitív viselkedésterápiás megközelítéshez kapcsolódóan; 2) stressz és relaxáció; 3) automatikus gondolatok és negatív torzítások; 4) kognitív átstrukturálás; 5) az ingereknek való kitettség, illetve az elkerüléshez kapcsolódó viselkedések kérdései; 6) megküzdési stratégiák; 7) asszertivitás tréning; 8) kapcsolatok és kommunikáció; 9) figyelem és figyelemelterelés, valamint 10) relapszus prevenció (visszaesés megelőzés) és mentálhigiénés tréning. Noha a kognitív viselkedésterápiás intervencióban részt vevő személyek körében szignifikánsan javult a mentális életminőség, a szerzők egyéb, statisztikailag jelentős különbséget sem a szorongás vagy a depresszió, sem a megküzdés tekintetében nem tudtak igazolni, valamint – a kutatás fő célkitűzését tekintve – a csoportok között nem volt különbség a remissziós arány vagy a fellángolások száma tekintetében 12 hónappal később. Némileg ellentétes eredményre jutott ugyanakkor egy másik tanulmány (Gerbarg és mtsai, 2015), amely egy Breath–Body–Mind Workshopnak nevezett intervenció (a légzés, a mozgás és meditáció fejlesztésére irányuló program) hatékonyságvizsgálatáról számolt be. A 29, intervencióban részt vett, gyulladásos bélbetegséggel élő személy adatait a standard kezelést kapó betegek adataival összehasonlítva az eredmények szerint a hathetes intervenció hatására a szubjektívan észlelt tünetek száma, a szorongás és a betegséggel összefüggő életminőség tekintetében szignifikáns javulás volt regisztrálható a programban részt vett személyek körében a 6. hét végén, továbbá, hosszú távú hatásként a 26. héten mért adatok szerint csökkent a résztvevők szorongás- és depresszió-, valamint stressz-szintje, és kisebb korlátozottságról, jobb életminőségről és kevesebb tünetről számoltak be. Az intervenciós csoport és a standard kezelést kapó csoport között továbbá szignifikáns különbség volt igazolható a 26 héten mért C-reaktív protein szintjében (melynek szintje egyenes irányú kapcsolatban jelzi a szervezetben potenciálisan meglévő gyulladásos folyamatokat), mely statisztikailag jelentős mértékben csökkent az intervenciós csoport tagjai esetében, ugyanakkor nem változott a hagyományos kezelést kapó betegek körében.