Ahogy erről szó esett, az T1DM krónikus állapota napi figyelmet és tudatos betegségviselkedéseket igényel az érintettektől az összetett terápiás előírások követése kapcsán, mely magában foglalja az étrend és a tápanyagok típusának, mennyiségének és időzítésének nyomon követését, a fizikai aktivitás mindennapokba iktatását a megfelelő mértékben és formában, valamint a rendszeres vércukorszint-ellenőrzést és az ahhoz igazított inzulinmennyiség regisztrálását és szervezetbe juttatását, mely akár napi 6–10 ellenőrzést is jelenthet (Hunter, 2016). Noha ezzel összehasonlítva az 1-es típusú diabétesz mellitusszal élők számára elérhető inzulinpumpa-rendszerek számos előnnyel járhatnak, megemlítendő, hogy a használók nehézségekről is beszámolnak. Míg ezen eszközök proaktív módon lehetővé teszik a vércukorszint kontrollálását, ami a biztonság érzését nyújthatja (egyes rendszerek, akár az egyén vércukorszintjének távolról történő – pl. egészségügyi szakember általi – felügyeletét is lehetővé teszik), a felhasználók a pozitívumok mellett gyakorta megemlítik a rendszer eszközei közötti kapcsolat akadozásait, az adatátvitel nehézségeit, az érzékelő pontatlanságát és az eszköz folyamatos és zavaró jelzéseit is, melyek akár megfelelő glükózszint mellett is megjelenhetnek (Hendrieckx és mtsai, 2017). E tényezők mind a gyermek, mind a szülők életminőségére jelentős negatív hatást gyakorolhatnak (pl. az alvásminőséget rontó rendszeres vércukorszint ellenőrzés szükségessége éjszaka (Streisand és Monaghan, 2014).