Kurrens áttekintő tanulmányok (Jing és mtsai, 2018) eredményei szerint a 2-es típusú diabétesz mellitusz számos területen és vonatkozásban gyakorolhat szignifikáns negatív hatást az érintettek életminőségére. A betegséggel járó szövődmények a testi diszkomfortérzés növelésén, a fizikai aktivitás szintjének csökkentésén és az általános testi egészségi állapotra gyakorolt negatív hatásukon keresztül befolyásolják a beteg személy fizikai életminőségét; a mindezek miatt elhúzódó kezelések, illetve akár az abban történő jelentős változások további testi és szomatikus megterhelést jelenthetnek. Mindezek a rosszabb mentális egészségnek is prediktorai, miközben a depresszív zavarok szintén vissza is hatnak e tényezőkre, és halmozottan járulnak hozzá a rosszabb életminőség megéléséhez. Mindezeken túlmenően, a betegséggel való együttélés hosszabb ideje is az alacsonyabb életminőség bejóslójának tűnik. Ennek egyik oka a szomatikus állapotban bekövetkező változás lehet, a béta-sejtek működésének fokozatos romlása miatt, miközben feltehetően a beteg személy betegségéhez való attitűdje és terápiás adherenciája is romlik az idő előrehaladtával. A 2-es típusú diabétesz mellitusz így egyértelműen számottevő érzelmi-hangulati probléma forrása lehet, hozzátéve, hogy a T1DM kapcsán már bemutatott diabétesz distresszt (Fisher és mtsai, 2019), illetve a hipoglikémiától való félelmet (Jing és mtsai, 2018) jelentős mértékben megélik a betegség 2-es típusával élő személyek is. Mindazonáltal bizonyos tényezők protektív hatása is valószínűsíthető: a betegségről való koherensebb és több tudás és ismeret javíthatja a beteg személyek betegségük iránti attitűdjét; a megfelelő gyakoriságú vércukorszint-ellenőrzés pedig a jobb glikémiás kontroll prediktora lehet, amely pedig összefügg a jobb életminőséggel. Hasonlóképp, a rendszeres fizikai aktivitás (pl. séta formájában) nem pusztán az érintettek életminőségének bejóslójának tűnik, de bizonyítottan összefügg a jobb vércukorszinttel és az optimálisabb vérnyomásértékekkel (Jing és mtsai, 2018).