Gyuris Beáta (szerk.)

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXXV.

Tanulmányok a jelentéstan köréből

Megjegyzések a kompozicionális levezethetőségről

A határozott, határozatlan vagy fajta-interpretáció különbözőképpen járul hozzá az állítások igazságfeltételeihez, és ezek a különbségek formális eszközökkel is megragadhatók. Felmerülhet tehát a kompozicionalitás (valamilyen) elvének érvényesülése vagy érvényesíthetősége a mondatjelentések levezetésében. Azonban a jelen tanulmány eredménye éppen az, hogy ezek az interpretációk sem a köznevek lexikális jelentéséhez nem tartoznak hozzá, sem a determinánsok (ha vannak ilyenek a nyelvben) jelentésében nincsenek egyértelműen, minden kontextusra érvényesen kódolva. Ámbár a vizsgált szemantikai tulajdonságok közül egyik sem tartozik hozzá a főnevek lexikális jelentéséhez, de elvben (és az itt vizsgált nyelvek közül a mandarinban ténylegesen is) mindegyik hozzátartozhat a mondatokban csupaszon előforduló köznevekhez. Vagyis – a mottóban szereplő idézetnek megfelelően – lehetőségként rendelkezésére áll az emberi nyelveknek bármelyik vagy akár mindhárom interpretációt csupasz köznévhez kapcsolni. Az, hogy mely interpretációk tartozhatnak ténylegesen egy adott nyelv csupasz közneveihez, nyelvspecifikus. Azokban a nyelvekben, ahol többféle interpretáció is tartozhat csupasz köznévhez, az, hogy épp melyik interpretáció (vagy interpretációk) jelenik (vagy jelennek) meg egy adott mondatban, a nyelvi – beleértve a mondaton belüli nyelvi kifejezéseket is – és nem nyelvi kontextuson múlik. Ennek a tanulmánynak a szempontjából tehát Gottlob Fregenek egy másik, a kompozicionalitás elvével nehezen összebékíthető észrevétele lesz releváns: a kontextualitás elve, aminek a lényegét Hans Rott így foglalja össze:

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 454 995 6

Nyelvészet

Kötetünk tizenhárom tanulmánya részben a magyar nyelv korábbi írásokból már ismert szemantikai jelenségeinek, részben első ízben itt bemutatott jelentéstani kontrasztoknak az elemzésére és magyarázatára vállalkozik. A tanulmányok mindegyike az ún. formális szemantika elveit és módszereit követi, tehát igyekszik precíz és cáfolható megállapításokat tenni, és ezeket formális, matematikai eszközökkel is megfogalmazza. A kötet tanulmányai változatos jelentéstani problémákat tárgyalnak. Az egyik a lexikai szemantika egyik alapkérdésére (Hogyan különíthető el egymástól a poliszémia és a homonímia?) ad új választ, négy további pedig az igejelentés és egyes szemantikai igeosztályok jellemzésére tesz új javaslatot, vagy vizsgálja felül a korábbiakat. Ezek az egyet ne/nem/se/sem szerkezettel kompatibilis igék osztályaival; a magyar igetövek eseménylexikalizációs tulajdonságaival; az önkéntelen érzékelést, az önkéntelen megismerést ill. tudást, valamint a fizikai diszpozíciót kifejező igék összefüggő szemantikai jellemzőivel foglalkoznak, illetve a faktivitás mint lexikai tulajdonság elvetése mellett érvelnek. Az írások egy másik csoportja olyan jelenségekkel foglalkozik, amelyeknek a jelentését logikai operátorok segítségével szokás modellezni, mint például az is és a hozzá hasonló fókuszérzékeny additív operátorok, az is-t tartalmazó összetett elemek (mégis, úgyis, így is, igenis, nem is, ugyanis, vagyis és máris), a kvantoros, illetve fókuszpartikulás kifejezések a magyar mondat ige előtti tartományában, a csupasz köznévi argumentumok, a mondattagadás és a fókusztagadás közötti különbség, valamint a tagadás és a diszjunkció hatóköri interakciói. Az igei argumentumszerkezet, a topik összetevők, és a beszédaktusok között létesít kapcsolatot egy további tanulmány, egy másik pedig egy speciális kérdő beszédaktust jellemez. A kötetben mindvégig a közérthetőségre törekedtünk, így azoknak az érdeklődő olvasóknak is ajánlható, akik nem a formális szemantika szakterületének a művelői.

Hivatkozás: https://mersz.hu/altalanos-nyelveszeti-tanulmanyok-xxxv//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero