Az ukrán vagy szovjet hadseregben katonai szolgálatot teljesített férfiak esetében a kiképzés államnyelven zajlott, az anyanyelv használata pedig a beszédpartnerek hiánya miatt nem volt lehetséges. Így esetükben az a speciális helyzet alakult ki, hogy az anyanyelvükön a hagyományos értelemben vett katonai szleng csak a szolgálati idő leteltét követően, a visszaemlékezések során funkcionálhat. Amennyiben viszont a katonai szlengből elindult szavakon nemcsak a katonaviselt férfiak emlékezetében megőrződő, általuk elterjesztett, a passzív szókészletben meglévő, esetleg a katonai élmények elmesélésekor használt szavakat értjük, hanem a katonai szlengből eredő és a társadalom más csoportjainak a nyelvében meggyökerező kifejezéseket is (Kis 2008: 16), akkor a kárpátaljai magyar lakosság körében a katonai élethez köthető, de általánosan ismert és elterjedt szavak egyértelműen a katonai szleng körébe sorolhatók. E nyelvhasználati színtérhez kapcsolódóan megvizsgáltam a Kossuth- és József Attila-díjas Vári Fábián László katonai emlékeit feldolgozó, Tábori posta (2011) című visszaemlékezés-regényét is, amely a történelmi hűség mellett a kárpátaljai magyar férfiak katonai élettel kapcsolatos megnyilatkozásaiban jelentkező államnyelvi hatást is hűen ábrázolja, megjelenítve azokat a nyelvi sajátosságokat (kölcsönszavakat, kódváltásokat), amelyek szorosan kötődnek a hadseregben szerzett (nyelvi) tapasztalatokhoz (Gazdag 2021: 52). Az anyanyelvi kommunikáció szinte teljes mértékű hiánya miatt érthető, hogy ez a nyelvi regiszter az, amelyhez kapcsolódóan a legtöbb államnyelvi kölcsönszót sikerült adatolni. Például: