A szlovákiai magyar beszélőközösség nyelvhasználatára a kétnyelvűségi helyzetből adódó kontaktusjelenségek és a kisebbségi helyzetből adódó nagyobb mértékű nyelvjárásiasság jellemző (Lanstyák 2002). Lanstyák István szerint ezek egyik oka az, hogy a közösség tagjainak kevés lehetőségük van a magyar nyelvet a nyilvános, ezen belül a hivatali/hivatalos színtéren használni, ahol elvileg a standard nyelvváltozatot kellene alkalmazni. Több kutatás is rámutat arra, hogy a határon túli magyarok a rendőrségen és a hivatali érintkezésben használják legkevésbé a magyar nyelvet, és az is inkább a szóbeli kommunikáció során jelenik meg (Beregszászi–Csernicskó 2004: 62; lásd még Karmacsi 2003, Horváth 2009). Az elmúlt időszakban több kutatás is foglalkozott a szlovákiai hivatali nyelvhasználattal, ezen belül számos kifejezetten a magyar nyelvű hivatali nyelvhasználatra összpontosított (lásd pl. Csiffáriová 2012, Gálová 2016, Lovászeková 2016, Wurczellová 2016). Ezekben a munkákban a szerzők általában a lakossággal történő kommunikációt vizsgálták, a képviselő-testületi ülések nyelvhasználatára nem tértek ki. A nyárasdi képviselő-testület írásos anyagait vizsgálta Presinszky Károly (2018), viszont tanulmányában elsősorban a szlovák hatás különböző megjelenési formáira tér ki. A dél-szlovákiai magyarlakta falvak nyilvános nyelvhasználatát (kétnyelvűségét) felmérő 2010-es kutatás szerint az 530 vizsgált község 53,6%-ában magyar nyelven folynak a testületi ülések (Mrva–Szilvássy 2011: 48), ám ez a kutatás sem tért ki a tényleges szóbeli nyelvhasználat elemzésére. A szlovák, vagy egyéb nyelvek tekintetében sincs tudomásom olyan hasonló vizsgálatról, amely ezt a speciális nyelvhasználati színteret célozta volna meg.