A dajkanyelv akusztikai tulajdonságai közül az egyik legtöbbet kutatott jellemző a temporális szerveződés, mégis, sok megválaszolatlan kérdés vár még tisztázásra. Több nyelvben – köztük a magyarban is – kimutatták, hogy a felnőttek hajlamosak lassabban beszélni gyermekeikhez, mint más felnőttekhez (Fernald–Simon 1984, Narayan–McDermott 2016, Kohári et al. 2019). Az azonban, hogy pontosan hogyan lassítanak beszédükön, továbbra is nyitott kérdés. Az egyik elképzelés szerint csak bizonyos szótagok, hangok nyúlnak meg a dajkanyelvben a felnőttekhez szóló beszédhez képest, tehát nem minden egyes nyelvi egység. Azt találták, hogy a megnyilatkozás vagy frázis végi szótagoknak a ténylegesen mért időtartama nagyobb a gyermekekhez intézett beszédben, mint a felnőttekhez szólóban (Bernstein-Ratner 1986, Albin–Echols 1996, Church et al. 2005, Ko–Soderstrom 2013). Nem teljesen egyértelmű eredményeket kaptak azzal kapcsolatban, hogy a megnyilatkozás és/vagy frázis belsejében lévő szótagok időtartama különbözik-e a két regiszterben. A hangkörnyezetet tekintve jól kontrollált anyagon, felolvasásban azt találták, hogy a felnőttek pozíciótól függetlenül hajlamosak hosszabban ejteni a szótagokat és azok magánhangzóit a dajkanyelvben, mint felnőttekhez szóló beszédben (Swanson et al. 1992, Church et al. 2005, Ko–Soderstrom 2013). Spontán beszéd vizsgálatakor viszont arra a következtetésre jutottak, hogy a frázis belseji szótagok időtartama nem tér el a két regiszterben (Church et al. 2005, Martin et al. 2016). Magyar anyanyelvű édesanyák saját gyermekükhöz szóló felolvasásban azt találták, hogy a megnyilatkozás belseji szótagok éppúgy nyúlnak, mint a megnyilatkozás végiek (Kohári et al. 2019). Az eredmények alapján tehát úgy tűnik, hogy felolvasásban a szótagok a frázisban betöltött pozíciótól függetlenül hosszabbak a gyermekekhez szóló beszédben, mint a felnőttekhez szóló beszédben, míg spontán beszédben a frázis belseji szótagok időtartama nem feltétlen mutat különbséget a két regiszterben.