Tanulmányunkban a funkció- és tartalmas szavak időviszonyait vizsgáltuk meg a dajkanyelvben a felnőttekhez szóló beszédhez viszonyítva. Elemzéseink alapján elmondható, hogy a magyar édesanyák gyermekükhöz szóló felolvasásban nemcsak a tartalmas szavakat, hanem a funkciószavakat, illetve azok magánhangzóit is lassabban ejtik ki. Ez ellentmondani látszik annak a szakirodalmi eredménynek, hogy angol anyanyelvű édesanyák dajkanyelvében a funkciószavak magánhangzóiról nem sikerült kimutatni két regiszter között statisztikailag alátámasztható eltérést (Swanson et al. 1992). A részletes eredmények viszont azt mutatták, hogy a funkciószavak magánhangzóinak 83,33%-a hosszabban realizálódott a gyermekekhez szóló beszédben, mint a felnőttekhez intézettben. A másik angol nyelvű felolvasást vizsgáló kutatásban a funkciószavak magánhangzói – egy kivétellel – átlagosan hosszabbnak bizonyultak dajkanyelvben, mint a felnőttekhez szóló beszédben, az eredmény viszont nem volt szignifikáns (Swanson–Leonard 1994). A két regiszter közötti időtartam-különbség tehát tendenciaszerűen megjelent a funkciószavak esetében is, csak nem volt statisztikailag kimutatható. Elképzelhető, hogy a korábbi vizsgálatok és jelen tanulmány eredményei közti különbséghez módszertani eltérések vezettek, de az sem zárható ki, hogy a különböző nyelvekben máshogyan realizálódnak a funkciószavak időtartamviszonyai az eltérő regiszterekben. Eredményeink nemcsak azt mutatták meg, hogy a magyar nyelvű dajkanyelvben a funkciószavak a tartalmas szavakhoz hasonlóan hosszabbak, mint felnőttekhez szóló beszédben, hanem azt is, hogy a nyúlás mértéke hasonló mindkét szóosztályban. A lassabb dajkanyelv tehát úgy valósul meg, hogy tipikusan minden szó megnyúlik függetlenül a szóosztálytól. Az azonban még további kutatásokat igényel, hogy például a szavak pozíciója, hangsúlyos helyzete mennyiben befolyásolhatja a nyúlás mértékét.