Falus Iván (főszerk.), Szűcs Ida (szerk.)

A didaktika kézikönyve

Elméleti alapok a tanítás tanulásához


A fokozott figyelmet érdemlők iskolába lépés előtti és utáni gondozása, felzárkóztatása

Az iskolába lépés előtti, kisgyermekkori nevelés és gondozás az alapfokú oktatás előtti szakasz, amely a születéstől a 6 éves korig terjedő időszakot öleli fel, és amely időszakban kiemelt jelentősége van az óvodáztatásnak. Ebben a szakaszban történik az egész életen át tartó tanulás megalapozása, a hátrányos helyzetű gyerekek esélyegyenlőtlensége kezelésének a megkezdése és az egyénre szabott fejlesztés intézményesített elindítása. A személyiség fejlesztését szolgáló alapkészségek között történik meg az értelmi nevelésre irányuló fejlesztés, köztük az írásmozgás-koordináció készség fejlesztése, amely az írás tanítás feltétele, a beszédhallás készség fejlesztése, amely az eredményes olvasás tanítás alapja, a relációszókincs fejlesztése, amely az eredményes szóbeli kommunikáció meglapozása. Az elemi számolás, a tapasztalati következtetés és összefüggés-megértés szintén az értelmi nevelés segítői. Emellett kiemelkedő szerepe van a koncentrációképesség erősítésének, a memória és a megfigyelőképesség fejlesztésének. Az óvoda a terepe a jó szokások elmélyítésének, a kulturált viselkedésre és a toleranciára nevelésnek, az együttműködési készség kialakításának, az erkölcsi-érzelmi nevelésnek, amely fejlesztések célja a sikeres iskolakezdés biztosítása minden gyermek számára (OECD, 2017; Van Huizen & Plantenga, 2018; Vandenbroeck et al., 2018). A folyamat segítője az óvoda-iskola átmenet megkönnyítését célzó folyamatos szakmai együttműködés az óvoda és az iskola között.

A didaktika kézikönyve

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 845 4

A didaktika a pedagógiának a tanulás támogatásával foglalkozó tudományterülete, amely a Comenius óta eltelt 5 évszázadban folyamatosan gazdagodott, bővült. A jelen kézikönyv több mint 20 fejezetben dolgozza fel a tanulás jellemzőire, a tanulókra, a tehetségesekkel, a különös figyelmet igénylőkkel való bánásmódra, az oktatás tartalmára, a tantervekre, a tervezésre, az oktatás kereteire, stratégiáira, módszereire, a digitális pedagógiára vonatkozó legújabb ismereteket. Tájékozódhatunk belőle a társadalom és az oktatás kapcsolatáról, a tanulás környezetéről, a hatékony pedagógus ismérveiről, a pedagógussá válás folyamatáról, a pedagógiai kutatás alapvető módszereiről, valamint az oktatás paradigmáinak történeti alakulásáról. A kézikönyvet, amelyet a neveléstudomány és a pedagógusképzés jeles képviselői írtak, egyaránt haszonnal forgathatják az ismereteiket bővíteni kívánó gyakorló pedagógusok, doktoranduszhallgatók, valamint a mesterség alapjaival ismerkedő pedagógusjelöltek.

Hivatkozás: https://mersz.hu/falus-szucs-a-didaktika-kezikonyve//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave