Az iskolai tantárgyak – legalábbis a felső tagozattól felfelé – mintegy leképezik a tudományok rendszerét. Egy tudományágnak (vagy művészeti ágnak) alapesetben egy tantárgy felel meg, és viszont. Az egyes tantárgyak ennek megfelelően maguk is a tudomány felépítését követik, az egyes témakörök gyakran megfeleltethetők az egyetemi tanszékeknek vagy a diszciplínák akadémiai rendszerezésének. Ugyanakkor jelen van közoktatásunkban egy másik rendezőelv is, amely az élet jelenségeiből indul ki. Az alsó tagozatos környezetismeret vagy a középiskolai társadalomismeret hellyel-közzel eltekint a diszciplináris tagolástól, és a tanítandó jelenségeket úgy csoportosítja, ahogy az életben előfordulnak. A diszciplináris elv előnye a rendszeresség és az, hogy ily módon a tananyag minden eleme tudományos megalapozást nyer. Hátránya viszont, hogy a tananyag csak lassan és korlátozottan tudja követni a tudományok differenciálódását és integrálódását, továbbá hogy az élet égető kérdései csak viszonylag későn, a tudományos megalapozás után kerülhetnek elő a tananyagban – ha egyáltalán előkerülnek. A tananyag „életegységekben” való elrendezése ugyanakkor lehetővé teszi, hogy az oktatás közvetlenül támaszkodjék a tanulók mindennapi tapasztalataira. (A kérdés klasszikus feldolgozására lásd: Nemesné Müller, 1933.)