Az FDI elméletével és gyakorlatával foglalkozó irodalom szerint (Anyanwu, 2015; Kiss, 2017b; Nkusu–Naniwazo, 2015) a külföldi közvetlen beruházások jelentős szerepet játszhatnának Afrika gazdasági növekedésében, strukturális átalakulásában, gazdasági szerkezetének diverzifikálásában és fejlesztésfinanszírozásában – a munkahelyteremtés, a technológia- és tudástranszfer, az export- és adójövedelmek generálása, a hazai megtakarítások kiegészítése és a kontinens világgazdasági integrálása révén. Sajnos ezekkel a lehetőségekkel Afrika eddig alig élt, hiszen az ezredfordulóig az Afrikába érkező FDI volumene csekély volt. 2000 után azonban felgyorsult az FDI beáramlása. 2010-ben már 33 milliárd dollárt tett ki, a csúcsot pedig 2012-ben érte el 45,5 milliárd dolláros értékkel (lásd 2. táblázat). Azóta az évi tőkebeáramlás erőteljesen ingadozott, ráadásul a Covid-19 hatására 2020-ban 23,36 milliárd dollárra csökkent. A tőkebeáramlás összességében nagyarányú növekedése ellenére Afrika továbbra is marginális szerepet játszik a világ tőkeáramlásában. 1990-ben a világ tőkeexportjának mindössze 0,56 százaléka irányult a szubszaharai Afrikába. Ez a részarány 2018-ra érte el a legmagasabb arányt (2,1 százalék1), 2020-ra pedig 1,6 százalékra csökkent (WIR, 2021). Ha a segélyáramlásokhoz viszonyítjuk Afrika tőkeáramlásokban játszott szerepét, akkor megállapítható, hogy Afrika „későn jövő” (latecomer) státuszának köszönhetően alulreprezentált.