Az elmúlt fél évszázadban a nemzetközi hazautalások globális szinten jelentősen megemelkedtek: az 1970-es 1,9 milliárd dollárról 2000-re 121,6 milliárdra, 2019-re 714,2 milliárdra nőttek.1 A növekedés mögött alapvetően a migránsok számának jelentős megugrása áll, hiszen ők a hazautalások „forrásai”. 2019 közepére a migránsok száma 271,6 millió volt, vagyis a világ népességének 3,5 százaléka (UN DESA, 2019). A 2009–2019 közötti évtizedben a hazautalások 6,5–6,8 százaléka a szubszaharai országokba irányult. Vagyis a régió a globális GDP-n belüli súlyához (3,1 százalék) képest felülreprezentált. A szubszaharai országokba érkező hazautalások a 2000-es igen csekély összegről (4,8 milliárd USD) 2010-re 31,66 milliárd dollárra, 2019-re pedig 48,77 milliárd dollárra nőttek; nagyságuk ezzel meghaladta az FDI szintjét (lásd 2. táblázat), és a régió GDP-jének 2,6–2,8 százalékát adták. Ugyanakkor a Világbanknak a Covid hatását elemző jelentése szerint (COVID-19 Crisis through a Migration Lens, 2020) a hazautalások 2020-ra 37 milliárd dollárra csökkentek volna a szubszaharai régió esetében, és 2021-ben is csak kismértékben emelkedtek volna (38 milliárd dollárra), mivel a Covid okozta gazdasági válság sok helyütt munkanélküliséghez, utazási korlátozásokhoz és visszafogottabb mobilitáshoz vezetett. Szerencsére a pesszimista jóslatok nem váltak valóra: bár kétségtelen, hogy csökkentek a hazautalások, de nem ilyen drasztikus mértékben, hiszen a Világbank adatai szerint 2020-ban „csak” 44 milliárd dollárra estek vissza, 2021-ben pedig (49 milliárd dollárral) kissé már meghaladták a Covid előtti 48,77 milliárd dolláros értéket.