Röviden mutatjuk be a szociális fóbiát és autizmust is, mert akik ezekben a zavarokban szenvednek, csak erős külső hatásra válhatnak bűntettek elkövetőivé. A szociális fóbiára (szakszerűbb megnevezéssel szociális szorongászavarra; 300.23 – F40.10) az jellemző, hogy alanyának nehezére esik másokkal szociális kapcsolatba lépni, vagy mások előtt szerepelni (például előadást tartani). Ennek oka a kritikától való félelem. Valami ilyesmit láttunk az elkerülő személyiségzavarnál is, ezúttal azonban úgynevezett klinikai zavarral van dolgunk (betegségtudat megjelenése, lásd korábban a személyiségzavar és klinikai zavar közötti különbséget). Az elítélt bűnözők között aránytalanul kevés az, akinek valamilyen szorongászavara van (Good, 1978), és fordítva: a szorongás diagnózisa csökkenti a bűnelkövetés kockázatát (Modestin–Thiel–Erni, 2002). A szorongás önmagában tehát nem veszélyes. Egyedül a szociális szorongászavar képez kivételt. Bár általában véve ez is csökkenti bűnelkövetés kockázatát, ha a szociális fóbiában szenvedő embert kényszerrel próbálják szociális kapcsolatteremtésre késztetni, kitörhetnek: akár fegyverrel is fenyegethetik zaklatójukat (Casiano et al., 2008), sőt, gyilkosságot is elkövethetnek (Alden–Taylor, 2004). Itt az impulzuskontrollnak egyfajta fordítottjával van dolgunk: az alany egy viselkedés elkerülésére érez erős belső késztetést, és ha erre megpróbálják rákényszeríteni, váratlan reakciót produkálhat. Az autizmusnak – szakszerűbben autizmus spektrum zavarnak (299.00 – F84.0) – két vezető tünete van: az érzelmi kötődés zavara és a sztereotípiára való hajlam. Egyszerűbben: az autista csak nagyon kevés emberrel képes közeli kapcsolatba kerülni, életét pedig merev szabályok és rutinok szerint éli le. Ez a külső szemlélőben azt az érzést keltheti, hogy értelmileg fogyatékos, mert nehéz vele kommunikálni, és furcsa szokásai vannak. Ez azonban nincs így. Sok autista kivételes teljesítményekre képes, miközben furcsaságait megőrzi. A „spektrum zavar” kifejezés egyébként arra utal, hogy a tűnetek súlyossága nagyon széles határok között ingadozik. Van olyan autista, aki alig különbözik az átlagembertől, de olyan is, akinél a zavarok rendkívül súlyosak. A zavar általában már nagyon korán, gyermekkorban kialakul. A bűnözési kockázat vezető okaként a mások szándékainak félreértését (úgynevezett tudatelméleti deficitet), és a sztereotip viselkedésformákhoz való ragaszkodást tartják nyilván (Young–Brewer–Hedley, 2012). Magyarázatul: azt a képességünket, hogy mások szándékait megértsük, tudatelméletnek nevezik; e képességünk teszi lehetővé, hogy „elméletet” alkossunk mások elképzeléseiről, szándékairól vagy vágyairól. Az autisták – zavaruk súlyosságától függően – hajlamosak rosszul értelmezni vagy teljesen félreérteni mások szándékait, és ez néha erőszakos bűntettekre készteti őket. A viselkedési szabályaikhoz való ragaszkodás – különösen, ha erős tudatelméleti zavarral társul – szintén erőszakos bűncselekményekhez vezethet. A helyzetet súlyosbítja, ha az autizmushoz más zavarok is társulnak, például figyelemhiányos hiperaktivitási zavar (Heeramun et al., 2017). Az autizmus kockázata az erőszakos bűnelkövetésre nem túlságosan magas, mindössze 1,4-szerese annak, amit az átlaglakosságnál tapasztalunk.