Haller József (szerk.)

Rendészeti pszichológia


A fokozott stresszhelyzet következményeinek hatékony kezelése

Első lépésként – kiindulva az áldozatokban kialakuló fokozott stresszhelyzetből – mindenképpen fontos megjegyezni, hogy a stresszhelyzetre az egész szervezetünk által adott speciális fiziológiai és pszichés tünetek eredetileg mind a stresszhelyzettel való megküzdést szolgálják. Akkor válhatnak patológiássá, ha jelenlétük huzamosabb ideig fennáll. A fokozott stresszhelyzet hatására megjelenő szorongás jellemzője, hogy általában véve nyugtalanná tesz, és bizonyos szint után csökkenti a teljesítményt, az együttműködési készséget, ami a személyiség beszűkülését eredményezheti. Éppen ezért a rendőrségi eljárás során nagyon fontos, hogy a rendőr kolléga törekedjen az áldozat szorongásának bizonyos mértékű oldására. Ezt szolgálhatja már egy barátságos köszöntés és kézfogás is, de egy nyugodt iroda vagy akár a rendőr által tanúsított értő meghallgatás is. Sok esetben már pusztán az információk hiteles közlésének is szorongásoldó hatása van, éppen ezért fontos, hogy az áldozatokkal pontos információkat közöljünk a jogairól, a büntetőeljárás folyamatáról, következményeiről, valamint azokról a lehetőségekről, ahol megkaphatja a számára szükséges egyéb (szociális, pszichés, anyagi stb.) segítséget is (Szabó, 2003, 109–120; Malét-Szabó, 2015, 215–224).

Rendészeti pszichológia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó – Ludovika Egyetemi Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 953 6

A kötetben a bűnüldözési folyamat pszichológiájával foglalkozunk. Szó lesz a törvényszéki pszichológiában felhasználható kriminálpszichiátriai ismeretekről, az áldozat lélektanáról, a bűnözői profilalkotásról és a nyomozati tevékenység pszichológiájáról, végül – de nem utolsósorban – részben globális pszichológiai, részben szervezeti megközelítésben a rendvédők mentálhigiénéjéről. Mit árul el magáról a bűnelkövető tettének elkövetésekor, mikor még ismeretlen mint tettes? Hogyan befolyásolja a nyomozás folyamatát a rendvédő pszichológiája? Hogyan kell kezelni a bűntett áldozatát? Miként befolyásolja az eljárást az elkövető esetleges mentális zavara? Milyen lelki sérüléseket szerezhet az egyik legstresszesebb foglalkozás gyakorlója, a rendőr, és hogyan veheti ennek elejét? Ezek a legfontosabb kérdések, amelyekkel e kötet foglalkozik.

Hivatkozás: https://mersz.hu/haller-rendeszeti-pszichologia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave