A bűncselekmények átélése (sértett), valamilyen szinten történő érintettsége (tanú, hozzátartozó) esetén megélt fokozott mértékű stresszhelyzetre az egyén (áldozat) minden esetben speciális pszichés tünetekkel reagál. Ezen tünetek megjelenése természetes, felismerésük és figyelembevételük elengedhetetlen, kezelésük pedig bizonyos szinten egyszerű eszközökkel a rendvédelmi állomány által is lehetséges és szükséges a büntetőeljárás hatékony lefolytatásához. Fontos azonban mindenkinek, különösen a hatóság tagjának, azaz a rendvédőknek, hogy mindig szem előtt tartsák, az ő elsődleges feladatuk a bűnüldözés, a bűncselekmények felderítése és a bűnelkövetők kézre kerítése. Az áldozatvédelmi tevékenység a legtöbb esetben a részükről kimerül abban, hogy a büntetőeljárás során igyekeznek fokozottan figyelembe venni az áldozatok érdekeit is. Mindemellett azonban a bűncselekmények következtében kialakult pszichés, fizikai és anyagi károk enyhítése ezen túlmenően általában nem az ő (kizárólagos) feladatuk. Egy bűncselekmény áldozatánál tehát számos pszichés reakció figyelhető meg, amelyeket ha figyelmen kívül hagyunk a büntetőeljárás során, a meghallgatások, a szembesítés, a helyszíni szemle folyamán, akkor – ha nem is szándékosan, de – akadályozhatják a hatékony munkát, s könnyen új, a rendőrségi eljárás okozta pszichés sérüléseket okozhatnak az áldozatoknak. Az alábbi táblázatban (3. táblázat) a fentiek összegzéseként összefoglaltuk a stresszhelyzetre adott jellegzetes pszichés reakciók büntetőeljárás során való lehetséges megnyilvánulási módjait, valamint azok, az áldozat mentálhigiénéjének megőrzését szolgáló lehetséges kezelési módjait (lásd 3. táblázat). Amikor egy bűncselekmény áldozata segítségért fordul a rendőrséghez, tele van számtalan elvárással. Azt szeretné, ha minden problémáját egyszerre megoldanák, ha előkerítenék és megbüntetnék, aki fájdalmat okozott neki, ha visszaadnák, amit elvettek tőle, ha megválaszolnák, miért pont vele történt mindez, ha meghallgatnák, ha megértenék a fájdalmát, ha megsimogatnák a lelkét, ha jóvátennék minden sérelmét stb. Természetesen ezen elvárások mindegyikét nem tudja és nem is akarja szavakba öntve megfogalmazni, mégis egyértelműen jelzi a jelenlétüket a rájuk kapott válaszok hiányában megjelenő elégedetlenségérzés, amely az idő múlásával csak egyre fokozódik. Az a munkatárs, aki kapcsolatba kerül az áldozattal, tudatos és tudattalan szinten egyaránt észleli a felé közvetített nyílt és látens elvárásokat, s érzékenységétől, motiváltságától, elkötelezettségétől, tudásától függően reagál is rájuk. A legtöbb esetben mindezt természetes módon és egyben ösztönösen jól teszi, hiszen a rendvédelmi hivatás választásának hátterében sokszor igen erős motívumként szerepel a segítés vágya. Mindez azonban – szakmai segítség és vonatkozó felkészítés nélkül – nem elvárható mindig és minden helyzetben. Ahhoz, hogy sikeresen tudja végezni a munkáját, fontos, hogy pontos ismeretei legyenek arról, mit élhetnek át a bűncselekmények áldozatai, illetve hogy milyen módon, eszközökkel lehet hatékonyan segítséget nyújtani a hozzá fordulóknak.