Hausner Gábor (szerk.)

Honvédelmi alapismeretek


Belső honvédelmi igazgatás

Az ország katonai védelmének egyik alapvető feltétele az ENSZ alapokmánya szerinti agresszió vagy más potenciális támadás elhárítására alkalmas hadsereg fenntartása és működtetése, illetőleg azon feltételek megteremtése, amelyek alapján, háború idején (vagy azt közvetlenül megelőzően – lásd a megelőző védelmi helyzet különleges jogrendi időszakot), a hadsereg a hadilétszámra mozgósítható. A hadsereg szervezése, a vezetési és irányítási rendszerének kialakítása és működtetése, a hadsereg működéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételek megteremtése során végzett igazgatási feladatokat a szakirodalom a belső honvédelmi igazgatás fogalomkörébe sorolja.

Honvédelmi alapismeretek

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó – Ludovika Egyetemi Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 954 3

„A honvédelem nemzeti ügy”, ahogy az A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 1. §-ában olvasható. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy minden magyar állampolgárnak szükséges bizonyos, honvédelemhez kapcsolódó ismereteket elsajátítania.

A jegyzet célja az, hogy a civil felsőoktatásban tanuló hallgatók számára átfogó képet rajzoljon a hadtudomány elméletéről és a magyar hadtörténelem néhány kiemelkedő jelentőségű epizódjáról. Részletes áttekintést ad a világban és a térségünkben zajló biztonságpolitikai folyamatokról, a valószínűsíthető biztonsági trendekről és az ezekben szerepet játszó nemzetközi szervezetekről.

A kiadvány átfogó ismereteket biztosít Magyarország védelmi igazgatási rendszeréről, a Magyar Honvédség szervezetéről, széles körű feladatrendszeréről, alkalmazásáról, haditechnikai eszközeiről, valamint az állampolgárokat érintő egyes honvédelmi kérdésekről is. A kötet szerzői a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar oktatói és a Magyar Honvédség Parancsnokságának parancsnoka.

Hivatkozás: https://mersz.hu/hausner-honvedelmi-alapismeretek//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave