Hausner Gábor (szerk.)

Honvédelmi alapismeretek


A honvédelmi érdekű polgári védelmi kötelezettség

A személyes szolgálati kötelezettség keretében a Magyarország területén lakóhellyel rendelkező magyar állampolgárokat (férfiakat és nőket egyaránt) 18–65 éves korig békeidőszakban és a különleges jogrend időszakaiban egyaránt polgári védelmi kötelezettség terheli. A fegyveres összeütközés miatt szükséges polgári védelmi feladatok ellátásának célja a lakosság életének megóvása, az életben maradás feltételeinek biztosítása, valamint az állampolgárok felkészítése azok hatásának leküzdésére és a túlélés feltételeinek megteremtésére. A polgári védelmi kötelezettség alapján létrehozott polgári védelmi szervezetek humanitárius feladatokat látnak el, fegyveres vagy súlyos erőszakos cselekmények elhárítására nem használhatók fel.

Honvédelmi alapismeretek

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó – Ludovika Egyetemi Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 954 3

„A honvédelem nemzeti ügy”, ahogy az A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 1. §-ában olvasható. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy minden magyar állampolgárnak szükséges bizonyos, honvédelemhez kapcsolódó ismereteket elsajátítania.

A jegyzet célja az, hogy a civil felsőoktatásban tanuló hallgatók számára átfogó képet rajzoljon a hadtudomány elméletéről és a magyar hadtörténelem néhány kiemelkedő jelentőségű epizódjáról. Részletes áttekintést ad a világban és a térségünkben zajló biztonságpolitikai folyamatokról, a valószínűsíthető biztonsági trendekről és az ezekben szerepet játszó nemzetközi szervezetekről.

A kiadvány átfogó ismereteket biztosít Magyarország védelmi igazgatási rendszeréről, a Magyar Honvédség szervezetéről, széles körű feladatrendszeréről, alkalmazásáról, haditechnikai eszközeiről, valamint az állampolgárokat érintő egyes honvédelmi kérdésekről is. A kötet szerzői a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar oktatói és a Magyar Honvédség Parancsnokságának parancsnoka.

Hivatkozás: https://mersz.hu/hausner-honvedelmi-alapismeretek//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave