A posztmarxista indíttatású brit irodalomkritika két irányzatot vagy iskolát „termelt ki”: a kritikai kultúrakutatást (critical culture studies) és a kulturális materializmust (cultural materialism). A gyökerük azonban közös. Mindkét iskola elutasítja a kultúra és a művészet elitista felfogását, amely szerint csak az úgynevezett magaskultúra tekinthető kultúrának. Továbbá mindkét felfogás eltekint az irodalmi alkotások eszményítésétől. A kritikai kultúrakutatás, mivel a társadalom egészét kultúrának tekinti, elkezdi ilyen módon vizsgálni a társadalom különböző területeit, akár konkrét területek szerint (színház, mozi stb.), akár általánosan tekintve (tömegkultúra, erőszak stb.), akár egy-egy réteg életmódját tekintve, például a munkásság életmódját. Ez a törekvés kifejezetten maga mögött hagyja az irodalmat, s még azt sem mondhatjuk, hogy tanulni akar az irodalmi alkotásokból. Leginkább az egyik kulturális jelenségnek tekinti, más kulturális területek mellett.1 A kulturális materializmus viszont megmarad az irodalmi alkotások kritikai elemzése mellett, miközben ennek kánonját politikailag átértelmezik. Az utóbbi jeles képviselője Alan Sinfield (1941–2007), aki egyszerre volt irodalmár és baloldali politikai aktivista.