Szabó Márton

Társadalompoétika III.

Irodalomelmélet


A jelentőség jelentősége

Innen talán már az is jól látszik, hogy miért küzd Hirsch olyan erősen a szerző nélküli szövegek, avagy „a szerző halála” ellen: ha nincs szerző, akkor bármely „emberi műnek” csak tulajdonított jelentése lehet, as you like it, és akkor azt sem tudjuk megmondani, hogy számunkra minek van egyáltalán komoly jelentősége, legfeljebb azt, hogy magunkból merítve és támaszkodva mi fontos a számunkra. Mondhatnám, egy „dühöngő individualizmus” elve szerint gondolkodva állítjuk: bárminek, amit el tudunk képzelni és gondolni. A jelentőséggel párba állított jelentés esetében pedig azt láthattuk, hogy Hirsch az alkalmazásához kapcsolódó jelentésbővülést „visszavitte” magába a jelentésbe, így a példázás révén ezt is nyitottá tette, mert hiszen a szerzői szándék nem tudja teljesen befogni és lehatárolni a jelentést. A jelentés revíziója kapcsán azonban Hirsch nem változtatta meg a jelentőség általa vallott korábbi értelmezését. Mint írja: „a jelentőségről adott definícióm teljesen változatlan.”1 S ez legáltalánosabban a jelentéshez való viszony.

Társadalompoétika III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó – Ludovika Egyetemi Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 970 3

Az európai tudományosságban a 19. század végétől kibontakozott egy mértékadó irányzat, amely a históriai és a társadalomtudományi megismerés specifikumát a természettudományi szemlélettől elválasztva határozta meg. Egyetlen területen nem történt áttörés: a humaniórák diszciplínáit még ma is puszta szövegtudománynak tekintjük, amelyet mély szakadék választ el a társadalomtudományoktól.

A Társadalompoétika megkísérli ezt a szakadékot áthidalni. A könyv azt demonstrálja, hogy a klasszikus humaniórák meghatározó módon képesek hozzájárulni a társadalom adekvát megismeréséhez.

A könyv három kötete bemutatja a retorika, a nyelvészet és az irodalomtudomány legfontosabb alkotóinak teóriáit saját specifikus tárgyukról, s azt, hogy ezzel együtt milyen gondolatokat fogalmaztak meg a társadalom értelmezéstől áthatott reális valóságáról. A Társadalompoétika új társadalomelmélet lehetőségét körvonalazza.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szabo-tarsadalompoetika-iii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave