Szabó Márton

Társadalompoétika III.

Irodalomelmélet


Társadalom az irodalomban

Pontosan tudható, hogy eleve gyanús az a személy, aki irodalom és történelem, líra és társadalom kapcsolatáról kíván írni és beszélni – kezdi Adorno az egyik híres előadását. Azt fogják gondolni róla, hogy a hegeli „formális értelem” jegyében fog eljárni, azaz az illető „amennyiben valami egészet tekint át, annak az egyedinek a létezése felett áll, amelyről beszél, vagyis azt egyáltalán nem látja, csupán címkét ragaszt rá”. Líra esetében különösen kínos lehet egy ilyen eljárás. „Hiszen itt a legfinomabb, legtörékenyebb dolog letapogatásáról van szó, s ennek összebékítéséről azzal a mechanizmussal, amelytől a – legalábbis hagyományos értelemben vett – lírai eszmény érintetlen kíván maradni.” Hiszen „a művészi kifejezés e szférájának lényege éppen az, hogy a társadalmasodás hatalmát nem ismeri el”. Márpedig egy ilyen igény a lírát „azzal fenyegeti, hogy éppen ellentétévé teszi, aminek ő maga tudja magát”.1

Társadalompoétika III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó – Ludovika Egyetemi Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 970 3

Az európai tudományosságban a 19. század végétől kibontakozott egy mértékadó irányzat, amely a históriai és a társadalomtudományi megismerés specifikumát a természettudományi szemlélettől elválasztva határozta meg. Egyetlen területen nem történt áttörés: a humaniórák diszciplínáit még ma is puszta szövegtudománynak tekintjük, amelyet mély szakadék választ el a társadalomtudományoktól.

A Társadalompoétika megkísérli ezt a szakadékot áthidalni. A könyv azt demonstrálja, hogy a klasszikus humaniórák meghatározó módon képesek hozzájárulni a társadalom adekvát megismeréséhez.

A könyv három kötete bemutatja a retorika, a nyelvészet és az irodalomtudomány legfontosabb alkotóinak teóriáit saját specifikus tárgyukról, s azt, hogy ezzel együtt milyen gondolatokat fogalmaztak meg a társadalom értelmezéstől áthatott reális valóságáról. A Társadalompoétika új társadalomelmélet lehetőségét körvonalazza.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szabo-tarsadalompoetika-iii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave