Napjainkban tanárok, pedagógusok és szakemberek között folyamatos a párbeszéd arról, hogyan lehet lekötni a digitális világ gyermekeinek figyelmét, akik igénylik a változatos környezetet, és már nem megtanulni akarnak, hanem megérteni, illetve átélni. Mindezt Ollé azzal egészíti ki, hogy azonnali megerősítést és jutalmat várnak (Ollé 2011). Az útkeresés a sport mellett a testnevelést is érzékenyen érinti, és elsőként talán a sportjátékok oktatása reagált a kihívásokra. Az eddigi vizsgálatok és párbeszédek egyetértenek abban, hogy a technikacentrikus modell több szempontból is túlhaladott, de ettől még nem mellőzhető. Az alacsony létszámú csapatjátékok magukban hordozzák mindazokat a kívánalmakat, amelyek megfelelnek a szakmai elvárásoknak és a diákok igényeinek. Az oktatási reformokhoz felzárkózott az atlétika (kölyökatlétika), a torna (educational gymnastics), és csatlakozott a tánc is. Az új tartalmakhoz új nevelési célok, új tanítási stílusok és módszerek szükségesek. Megérett az idő a testnevelés mint tantárgy céljainak és oktatásmódszertanának újragondolására. Igaz, hogy a Magyar Diáksport Szövetség képviseletében már megkezdődtek a reformfolyamatok a felnőttképzésben, azonban a felsőfokú oktatás sem várhat, mivel az alfa-generáció már az iskolapadokat koptatja.