Összefoglalás: A hazai testnevelőtanár-képzésnek mindig szerves része volt a testnevelési játékok tantárgy, amely magában foglalta a sportjátékok előkészítő és rávezető játékait is. Azonban ezeknek a kedvelt játékoknak a taktikai elemei ritkán kerültek/kerülnek előtérbe az oktatás során. Az 1980-as évektől a nemzetközi gyakorlatban vizsgálatokkal alátámasztott, játékcentrikus modellek segítik a sportjátékok hatékony oktatását. A játékcentrikus modellek „újdonsága” a taktika és a technika párhuzamos oktatása, alacsony létszámú csapatokkal, ami több ponton is kapcsolódik a konstruktív pedagógia szemléletéhez, vagyis az önálló, aktív tanulás igényéhez. Hazánkban elsődlegesen leíró tanulmányok olvashatók, amelyek bemutatják a modelleket, de a sportjátékoktatás gyakorlatáról eddig még nem készült vizsgálat. Kutatásunkban arra voltunk kíváncsiak, hogy a hazai testnevelők oktatásában átértékelődött-e a testnevelési játékok szerepe és feladata, illetve milyen mértékben valósul meg az alacsony létszámú, kispályás játékok gyakorlata. Az eredmények arra engednek következtetni, hogy idehaza magának a játéknak a tanítása még mindig nem elfogadott gyakorlat, mivel sportjátékos órákon a pedagógusok mindössze negyede tanítja a játékot játékokkal. Továbbra is a technikai elemek oktatása teszi ki a sportjátékok oktatásának fő részét, játékmentes környezetben. Habár a csapatsportágakban kimeríthetetlen lehetőség nyílik a motoros képességek mellett a kognitív, affektív és szociális-emocionális készségek fejlesztésére, a testnevelők egyharmada csak kötetlen óravégi játékként építi be a testnevelésórába. Meggyőződésünk, hogy korunk társadalmi és szociális kihívásai miatt is elodázhatatlan a konstruktív pedagógia alapjaira épülő, játékcentrikus sportjátékoktatás széles körű megismertetése és alkalmazása.