Magyar Márton, Gősi Zsuzsanna (szerk.)

Képzési, nevelési és gazdasági kérdések a sportban, rekreációban


Megbeszélés

Összességében a 2021/2022-es felmérés – bár a terület nehéz kutathatósága, valamint az önkormányzatok kis elemszáma miatt nem könnyű pontos következtetésekre jutni – igazolt néhány feltételezést, amely a sport állami szintű stratégiai ágazatként való kezeléséből következik. Az önkormányzatok jelentősége a hazai sportban valamelyest csökkent, de a finanszírozás és a feladatvállalás volumene nem igazán. Az újabb lehetőségeket sok helyhatóság inkább plusznak tekintette, és nem csökkentette, inkább átcsoportosította a sportra szánt forrásait. Az élsport támogatása némileg csökkent, az utánpótlás-nevelésé viszont nőtt. Örvendetes a szabadidősport-kiadások felzárkózása is. A hátrányos helyzetűekkel és a fogyatékosokkal látható mértékben nem foglalkoznak az önkormányzatok – ez viszont nagy adósságuk.

Képzési, nevelési és gazdasági kérdések a sportban, rekreációban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 664 004 0

Az ELTE Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézete évek óta jelentet meg szakkönyveket, amelyek a sporttudomány aktuális kérdéseire keresik a választ. A mostani kötet címe sokat elárul a tartalomról: „Képzési, nevelési és gazdasági kérdések a sportban, rekreációban”. A sporttudomány sokszínűsége érdekfeszítő módon jelenik meg a különböző tanulmányokban. A szerzők, akik többségében az ELTE oktatói, nagyon alapos munkát végeztek. Az adott témakör elméleti és gyakorlati oldalát is bemutatták, és kifejezetten hasznos következtetésekre jutottak.

Melegen ajánljuk ezt a kötetet a sportok és különösen a sportoktatás iránt érdeklődőknek, illetve mindazoknak, akiket a sport különböző aspektusai érdekelnek. Prof. em. Bárdos György

Hivatkozás: https://mersz.hu/magyar-gosi-kepzesi-nevelesi-es-gazdasagi-kerdesek-a-sportban-rekreacioban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave