Magyar Márton, Gősi Zsuzsanna (szerk.)

Életmód, menedzsment és módszertani kérdések a sportban, rekreációban


Következtetések

Az utánpótlásképzés és a felnőttkori beválás szervezeti és működési rendszerének kritikus pontjai külön-külön is igénylik annak feltárását, hogy milyen vezetői szerepfelfogás, működés tudja segíteni a frontvonalban dolgozó edzők munkáját. Milyen szervezeti és működési feltételek szükségesek ahhoz, hogy az edzők autonóm szereplőként, ugyanakkor egy szakmai közösség részeként, a világosan megfogalmazott klubelvárásoknak megfelelően, továbbá a klubok közötti együttműködéseknek a keretein belül valóban hozzájáruljanak a képzési vertikum eredményes működéséhez. A közoktatási rendszer belső tagolódását követve – alsós, illetve felsős általános iskola, középiskola –, a klubok egymás közötti együttműködését és az akadémiai rendszerhez való illeszkedést is érintve, a szövetség megfogalmazta kereteket figyelembe véve, a felnőtt bajnokságok klubjainak elvárásait és gyakorlatát számontartva, a korosztályos és felnőtt válogatottak kéréseit, kritikáit a vizsgálódásba bevonva milyen vezetői pozíciók, szerepek azonosíthatók, és ezek miként jellemezhetők. Az egyes szerepeket fókuszba állító, személyes interjúkra támaszkodó feltáró kutatási fázisokat követően egy kérdőíves kutatással az érintettek széles köre megszólítható.

Életmód, menedzsment és módszertani kérdések a sportban, rekreációban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 664 006 4

Az ELTE Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézete évek óta jelentet meg szakkönyveket, amelyek a sporttudomány aktuális kérdéseire keresik a választ. A mostani kötet címe sokat elárul a tartalmáról: „Életmód, menedzsment és módszertani kérdések a sport és rekreáció világában”. A sporttudomány sokszínűsége jelenik meg a tanulmányokban. A sporttudomány néha az orvostudományhoz, néha a neveléstudományhoz, néha a gazdaságtudományhoz áll legközelebb. Ezek a megközelítési módok mind-mind megtalálhatók az egyes fejezetekben.

Hivatkozás: https://mersz.hu/magyar-gosi-eletmod-menedzsment-es-modszertani-kerdesek-a-sport-es-rekreacio-vilagaban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave