Magyar Márton, Gősi Zsuzsanna (szerk.)

Életmód, menedzsment és módszertani kérdések a sportban, rekreációban


Környezettudatosság a sportban – Létesítmények

Néhány fontos sportlétesítménnyel és ezek üzemeltetésével kapcsolatos példán keresztül kíséreljük meg bemutatni a fenntarthatóság szempontjából fontos tényezőket. A sportot 2007-ben nemzetgazdasági érdekek miatt stratégiai ágazattá nyilvánította a kormány. Ezt a folyamatot erősítették a 2010-es évet követően meghozott törvénymódosítások. Ezeknek a döntéseknek köszönhetően a sportfinanszírozási modell átalakult. Ennek nyomán több különböző forrásból is megindultak a létesítményfejlesztések, valamint egyéb, a sportot érintő pozitív folyamatok (Sárközy 2017; Gősi–Bukta 2020). Az első ütemben megvalósuló beruházások még csekély mértékben rendelkeztek megújuló energiával vagy környezettudatos tervekkel. Elsődlegesen a létesítmények azonnali fejlesztése, létrehozása volt a kormány célja, mivel a XXI. Nemzeti Sportstratégia (65/2007. (VI. 27.) OGY határozat) ezen a területen fogalmazott meg jelentős hiányosságokat. Szerepelt benne, hogy az általános és középiskolák egy része egyáltalán nem rendelkezik sportcélra alkalmas fedett létesítménnyel. Az uszodák hiánya a legtöbb kistérségben szintén gondot okoz. A téli sportok esetében – bár hazánk adottságai nem a legkedvezőbbek – jégpályákkal sem rendelkezünk. A versenysport centrumainak, az olimpiai központoknak az akkori minőségi és felszereltségi állapota nem felelt meg az igényeknek, korszerűtlenek voltak, egyes létesítmények műszaki állapota csupán 22–25 százalékos.

Életmód, menedzsment és módszertani kérdések a sportban, rekreációban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 664 006 4

Az ELTE Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézete évek óta jelentet meg szakkönyveket, amelyek a sporttudomány aktuális kérdéseire keresik a választ. A mostani kötet címe sokat elárul a tartalmáról: „Életmód, menedzsment és módszertani kérdések a sport és rekreáció világában”. A sporttudomány sokszínűsége jelenik meg a tanulmányokban. A sporttudomány néha az orvostudományhoz, néha a neveléstudományhoz, néha a gazdaságtudományhoz áll legközelebb. Ezek a megközelítési módok mind-mind megtalálhatók az egyes fejezetekben.

Hivatkozás: https://mersz.hu/magyar-gosi-eletmod-menedzsment-es-modszertani-kerdesek-a-sport-es-rekreacio-vilagaban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave