Magyar Márton, Gősi Zsuzsanna (szerk.)

Életmód, menedzsment és módszertani kérdések a sportban, rekreációban


A balett iránti vonzalom és a balettozás elkezdésének időpontja

A vizsgálati személyek túlnyomó többsége (86,66 százaléka) már gyerekkorában vonzódott a klasszikus baletthoz. Sokan szerették volna már korábban elkezdeni a balettozást, de a lehetőségeik, az élethelyzetük ezt csak most, felnőttkorukban tette lehetővé számukra. A vizsgálati személyek egy része járt is balettórákra kis korában, de aztán kimaradtak évek-évtizedek, és most tértek vissza ehhez a mozgásformához. A minta kisebb része számára a balett csak néhány hónappal, esetleg héttel, egy lánynál csupán egyetlen nappal a balettórák látogatását megelőzően tűnt vonzó lehetőségnek a testmozgásra. Van, aki korábban csak nézni szerette a balettelőadásokat, van, akit egy hirdetés csábított el az első balettórára, de volt olyan vizsgálati személy is, aki számára bármilyen tánc vonzó lett volna. Az döntött a balett mellett, hogy itt nincs szükség partnerre. Az eredmények arra engednek következtetni, hogy a balettosok többsége számára a balettmozgás iránti vágy már több éve, évtizede fennáll.

Életmód, menedzsment és módszertani kérdések a sportban, rekreációban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 664 006 4

Az ELTE Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézete évek óta jelentet meg szakkönyveket, amelyek a sporttudomány aktuális kérdéseire keresik a választ. A mostani kötet címe sokat elárul a tartalmáról: „Életmód, menedzsment és módszertani kérdések a sport és rekreáció világában”. A sporttudomány sokszínűsége jelenik meg a tanulmányokban. A sporttudomány néha az orvostudományhoz, néha a neveléstudományhoz, néha a gazdaságtudományhoz áll legközelebb. Ezek a megközelítési módok mind-mind megtalálhatók az egyes fejezetekben.

Hivatkozás: https://mersz.hu/magyar-gosi-eletmod-menedzsment-es-modszertani-kerdesek-a-sport-es-rekreacio-vilagaban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave