Turós Mátyás

Alternatív pedagógia


Élete és munkássága

Carl Rogers mélyen vallásos családjában a kemény munka és a függetlenségért való küzdelem kiemelt érték volt. Neveltetése alapozhatta meg azt a meggyőződését, hogy az emberek értékesen cselekszenek akkor, ha megszabadulnak a társadalmi konvencióktól. (Zimring, 1994) Tizenkét éves korában családja egy farmot vásárolt, itt alakult ki a természet iránti, egész életen át tartó szeretete. Megfigyelte az éjszaka repkedő nagy lepkéket, ez valószínűleg kiindulópontja volt az emberi átalakulás lehetőségeibe vetett hitének. (Smith & Knapp, 2011) Érdeklődésének megfelelően 1919-től a Wisconsini Egyetemen mezőgazdaságot tanult, majd a vallás felé fordult. 1924-ben az Union Teológiai Szemináriumba (https://utsnyc.edu) iratkozott be, de két év után úgy érezte, hogy nem találta meg számítását. 1926-ban átiratkozott a Columbia Egyetemre, olyan szakmát keresett, ahol „a gondolkodás szabadságát nem korlátozzák”. A pedagógia szakon nagy hatással voltak rá William Heard Kilpatrick nevelésfilozófiai kurzusai, kapcsolatba került John Dewey eszméivel. Valószínűleg előbbi hatására tért át a pszichológiára, 1931-ben doktorált, gyermeknevelésre szakosodott klinikai pszichológus lett.

Alternatív pedagógia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 664 001 9

Könyvünk a századfordulótól kibontakozó reform- és alternatív pedagógiai irányzatokkal jegyzetszerűen, könnyen tanulható módon foglalkozik. A két bevezető fejezetet tizenkettő iskolamodelleket és pedagógiai-pszichológiai megközelítéseket bemutató fejezet követi. A leckék a már ismert tudnivalókon túl – amelyek rendelkezésre állnak a magyar nyelvű szakirodalomban is – eredeti források és a frissebb nemzetközi irodalom alapján az alternatív pedagógiáról újabb információkat is nyújtanak. Több magyar alternatív iskola, valamint az aktuális jogi és finanszírozási környezet bemutatása miatt a könyv hasznos lehet azok számára is, akik az alternatív pedagógia történeti, filozófiai és antropológiai hátterét már jól ismerik.

Hivatkozás: https://mersz.hu/turos-alternativ-pedagogia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave