Hegel, majd később Marx és Engels azt állította, hogy megtalálták a történelmi fejlődés tudományosan igazolt kulcsát. Ez a 19. században olyan grandiózus ismeretelméleti önképet eredményezett, amely a fejlődés eszméjével párosulva minden újabb világnézetben mély nyomot hagyott. Egyes világnézeti koncepciókba egy sajátos misszionárius-harcos dinamizmus íródott bele, a totális győzelem elérését szolgáló küzdelem képe: az egyik társadalmi osztály győzelme a másik (dialektikus materializmus), a fejlettebb ember vagy a fejlettebb fajok győzelme elmaradott és alacsonyabb rendű formáik (fasizmus) vagy a fény győzelme a sötétség erői, a jóé a rossz felett (ezotéria). Ebből a szempontból az ezoterikus alap mindenfajta empirikus tartalomnak az oktatásból való kirekesztését teszi lehetővé. Innen is magyarázható az alapelv, miszerint a tanulónak nem az iskolai teljesítményét, hanem „egész lényét” kellene értékelni és figyelembe venni – ennek minden következményével. Nem véletlen, hogy Skiera (2018) a reformpedagógia egyes koncepcióinak (például Montessori, Steiner, Blonsky) transzcendentális alapját konkrét evolúciós vagy forradalmi utópiához köti. Hasonló gondolatok jelennek meg a humanisztikus pszichológiában gyökerező alternatív pedagógiában is.