Turós Mátyás

Alternatív pedagógia


Adolphe Ferrière munkássága

Adolphe Ferrière (1879-1960) a progresszív oktatási mozgalom neves svájci alakja, az aktív gyermekkor eszményének hirdetője volt. A Genfi Egyetemen először a természettudományi karon zoológia és összehasonlító anatómia, a bölcsészkaron társadalomgazdaságtan és politikai rendszerek szakokat, majd 1902-ben filozófiát, történelmet, pszichológiát és vallástörténetet hallgatott. Szociológiából doktorált. Érdeklődési köreit saját maga öt, egyenként egy évtizedes szakaszra osztotta: 1900-tól 1910-ig metafizikával, 1910-től 1920-ig pszichológiával, 1920-tól 1930-ig neveléselmélettel, 1930-tól 1940-ig szociológiával, 1940-től filozófiával foglalkozott. Mindeközben leginkább a közéleti munka iránt érzett elhivatottságot, úgy gondolta, hogy helye elsősorban az európai politikai, gazdasági és társadalmi színtéren lenne. Siketsége miatt azonban e pályára nem volt lehetősége. 1918-tól 1923-ig a L’Essor című keresztényszocialista folyóirat szerkesztője volt, amelybe politikai vezércikkeket írt egészen 1953-ig, a közéletből való visszavonulásáig. 1919-ben „szocialista hitvallást” tett közzé. Támogatta a központi tervezést, az állam által irányított gazdasági fellendülés mellett érvelt. Vonatkozó írásainak mennyisége alapján a társadalompolitika és az oktatásügy iránti érdeklődése hasonló volt, ez utóbbi csak egy aspektusát jelentette munkásságának. (Hameline, 1993)

Alternatív pedagógia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 664 001 9

Könyvünk a századfordulótól kibontakozó reform- és alternatív pedagógiai irányzatokkal jegyzetszerűen, könnyen tanulható módon foglalkozik. A két bevezető fejezetet tizenkettő iskolamodelleket és pedagógiai-pszichológiai megközelítéseket bemutató fejezet követi. A leckék a már ismert tudnivalókon túl – amelyek rendelkezésre állnak a magyar nyelvű szakirodalomban is – eredeti források és a frissebb nemzetközi irodalom alapján az alternatív pedagógiáról újabb információkat is nyújtanak. Több magyar alternatív iskola, valamint az aktuális jogi és finanszírozási környezet bemutatása miatt a könyv hasznos lehet azok számára is, akik az alternatív pedagógia történeti, filozófiai és antropológiai hátterét már jól ismerik.

Hivatkozás: https://mersz.hu/turos-alternativ-pedagogia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave