Jean-Jacques Rousseau (1712-1778) svájci–francia filozófus, író és politikai teoretikus alapvető téziseit, valamint az ember eredendő jóságáról és a társadalom személyiségroncsoló hatásairól alkotott elképzeléseit – különösen, hogy az oktatási programok egyetlen célja olyan „jó állampolgárok kitermelése”, akik engedelmes, kritikátlan alattvalók – a 20. században számos oktatási reformista fogalmazta újra (például Goodman, Illich, Gatto). Rousseau szerint az állami iskolák aláássák a szabad gondolkodást, a kreativitást és az egyéniséget. Ezért javasolta, hogy az oktatás az iskolán kívül történjen, és a gyermek által a mindennapokban megélt élményekből fakadjon. Rousseau Emil, vagy a nevelésről című művét először 1762-ben adták ki. A történet egy fiú „természetes” neveléséről szól: a tanító (Rousseau) vidékre viszi tanítványát, hogy megóvja a város erkölcstelenségétől, megadja neki a szabadságot, hogy felfedezze, mit jelent „jónak” lenni és saját belső késztetéseit követve élni. Ezzel együtt Rousseau szerint az egyénnek egyszerre kell individuálisnak és szociálisnak lennie. Míg nem érti a társadalomban betöltött szerepét, és nem válik társadalmilag elkötelezetté, nem érett.