Rudolf Steiner szerint a modernitás kulturális élete az állam és a gazdaság befolyása alatt áll. Véleménye szerint ennek bizonyítéka, hogy az oktatás minősége és időtartama nagymértékben függ attól, hogy az egyén milyen gazdasági, társadalmi és kulturális körülmények között született és nő fel. Steiner szorgalmazta, hogy az oktatás és általában a kulturális ágazat teljes mértékben önrendelkezővé váljon. A tanítást a tanítókra, tanárokra kívánta bízni. Ennek következtében a Waldorf-intézményekben a tanárokat a tanítás mellett az iskola működtetésébe is bevonják, rájuk bízzák annak meghatározását, hogy mit és hogyan tanítsanak. Steiner a „régi normatív pedagógiát” a pedagógusnak a fejlődő emberről, azaz a fejlődés különböző szakaszain keresztülhaladó gyermekről szerzett mélyreható (értsd: antropozófiai alapú) ismeretein alapuló művészetként értelmezett pedagógiával kívánta reformálni. (Finazzi, 2021) Steiner az iskolát tehát a társadalomalakítás eszközének is tekintette, de iskolaprogramja csak abban az értelemben társadalomprogram, hogy a szabad szellemi élet alapján igényli a tudományos szabadságot, a politikai függetlenséget és a kulturális szilárdságot. Szerinte a gyermeket nem az állam, a társadalom vagy egy szakma szükségletei és elvárásai, hanem saját képességei szerint kell oktatni és nevelni. Az önigazgatáshoz és a Waldorf-pedagógiai alapelvekhez kapcsolódó kritériumok Koca (2022) szerint a következők: