Turós Mátyás

Alternatív pedagógia


Feladat

Johann Heinrich Pestalozzi (1746-1827) oktatási reformer Rousseau természetes neveléssel kapcsolatos elképzeléseit törekedett a gyakorlatba átvinni. Pestalozzinak már fiatalkorában kialakult meggyőződése volt, hogy a nevelés legjobb eszköze az anyai szeretet. Szerinte az a szeretet, támogatás, bátorítás és erkölcsi útmutatás, amelyet egy anya ad gyermekének, jó állampolgárt nevel a gyermekekből. Pestalozzi a húszas évei végén Neuhofban árvaházat nyitott elhanyagolt gyermekek számára. Rousseau Emil című műve lenyűgözte, a nevelési program kidolgozásakor Rousseau elképzeléseit igyekezett megvalósítani a természetes nevelésről. Rousseau-hoz hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a gyermekeknek nemcsak szavakkal, hanem tevékenység által, a dolgok manipulálásával hasznos tanulniuk. Azzal érvelt, hogy a könyveknek kevés értékük van az oktatás elemi éveiben (nem megfelelőek a gyermek 10 éves koráig). Úgy vélte, hogy egyes gyerekek jobban tanulnak tárgyak manipulálásával, mások közvetlen megfigyeléssel és a következtetések levonásához szükséges reflexióval. Az „érzékszervi észlelés” és a „tárgyi tanítás” fontosságáról beszélt, javasolta, hogy a tanítók az oktatás-nevelés folyamán vonják be a tanulókat az életszerű tevékenységekbe.

Alternatív pedagógia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 664 001 9

Könyvünk a századfordulótól kibontakozó reform- és alternatív pedagógiai irányzatokkal jegyzetszerűen, könnyen tanulható módon foglalkozik. A két bevezető fejezetet tizenkettő iskolamodelleket és pedagógiai-pszichológiai megközelítéseket bemutató fejezet követi. A leckék a már ismert tudnivalókon túl – amelyek rendelkezésre állnak a magyar nyelvű szakirodalomban is – eredeti források és a frissebb nemzetközi irodalom alapján az alternatív pedagógiáról újabb információkat is nyújtanak. Több magyar alternatív iskola, valamint az aktuális jogi és finanszírozási környezet bemutatása miatt a könyv hasznos lehet azok számára is, akik az alternatív pedagógia történeti, filozófiai és antropológiai hátterét már jól ismerik.

Hivatkozás: https://mersz.hu/turos-alternativ-pedagogia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave