Turós Mátyás

Alternatív pedagógia


Összefoglalás

Helen Parkhurst (1886-1973) reformpedagógusnak, a New York-i Dalton School alapítójának pedagógiai vezérelvei a szabadság és az együttműködés voltak. Szabadság alatt Parkhurst azt is értette, hogy a tanuló megszakítás nélkül dolgozhasson valamely olyan témán, amelyben elmerült, amely iránt őszintén érdeklődik. Az együttműködés elvének keretében a diákokat a demokráciában való életre akarta felkészíteni. Iskolamodelljében a nap néhány órájában a tanítást a tanulók önálló tanulása váltotta fel. A Dalton-terv olyan didaktikai koncepció, amely a szabadság (szellemi és az információforrások megválasztásának szabadsága a tanulmányi idő korlátozása nélkül), az együttműködés (tanulók és tanulók, tanulók és tanárok között) és a függetlenség (a diák választása a kognitív tevékenység önállóságának szintjére és a fejlődési pályára vonatkozóan, a döntéshozatalban való önálló cselekvés és a választásért való felelősséget illetően) alapelveire épül.

Alternatív pedagógia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 664 001 9

Könyvünk a századfordulótól kibontakozó reform- és alternatív pedagógiai irányzatokkal jegyzetszerűen, könnyen tanulható módon foglalkozik. A két bevezető fejezetet tizenkettő iskolamodelleket és pedagógiai-pszichológiai megközelítéseket bemutató fejezet követi. A leckék a már ismert tudnivalókon túl – amelyek rendelkezésre állnak a magyar nyelvű szakirodalomban is – eredeti források és a frissebb nemzetközi irodalom alapján az alternatív pedagógiáról újabb információkat is nyújtanak. Több magyar alternatív iskola, valamint az aktuális jogi és finanszírozási környezet bemutatása miatt a könyv hasznos lehet azok számára is, akik az alternatív pedagógia történeti, filozófiai és antropológiai hátterét már jól ismerik.

Hivatkozás: https://mersz.hu/turos-alternativ-pedagogia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave