A szociális gondolkodás és a távlatosság a Winnetka-terv alapelvei. Washburne az egyéniség kibontakoztatásának, az önkifejezés szabadságának, a személyes boldogságnak, a jólétnek, a szabadidő értékes felhasználásának, valamint a társadalmi fejlődésnek jelentős nevelési értéket tulajdonított. Úgy vélte, hogy a pedagógus feladata, hogy minden egyes gyermek felfedezze adottságait és érdeklődését, ellenszenveit és korlátait. A koncepció gyakorlatában az egyénre szabott tanítás mellett megjelentek a csoportos és kreatív tevékenységek, például művészeti és zenei foglalkozások, aktuális eseményekről szóló megbeszélések, diákönkormányzati gyűlések, kirándulások, bazárok, klubok, iskolaújság készítése. Ezek célja az volt, hogy a gyerekek együttműködjenek, érdeklődésüket kifejezhessék, vagyis a pedagógia ösztönözze a kreativitást és a közösségi életet, az iskolapedagógia ne korlátozódjon az oktatásra. Az egyéni munka idején az osztályban semmi más nem történt. Miközben a diákok az egyénre szabott anyagokkal dolgoztak, a tanár körbejárt, figyelte és segítette őket, néha szóban segített valamely kérdés értelmezésében. A hibák javítása rendkívül fontos volt, mivel a koncepció szerint az egyéni munkában a hiba a megértés nehézségeiből, az érvelés hiányosságaiból vagy az alkalmazott eszközök elégtelenségéből adódhat. A hibákat nem hasonló, hanem azonos esettel javították, az egyéni munkát délelőtt és délután is gyakorolták. A fennmaradó időt közös munka és kreatív tevékenységek töltötték ki. (Pinheiro, 2022)